Én és a csapvíz!

2025.03.25. 19:20

Több mint százan indultak az Alföldvíz pályázatán – galériával, videóval

A víz világnapja alkalmából ismét rajzpályázatot hirdetett a térség víziközmű-szolgáltatója óvodás és alsó tagozatos gyermekek számára. Az Alföldvíz Zrt. Én és a csapvíz! elnevezésű felhívására a felső tagozatosoktól és középiskolásoktól pedig videókat vártak.

A cég békéscsabai székházában tartott keddi eredményhirdetésen Diós Zsolt, az Alföldvíz Zrt. kommunikációs főmunkatársa köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a vállalat vezérigazgatója vette át a szót. Szeverényi György elmondta, hogy március 22-én, a víz világnapján mindig az édesvíz fontosságára hívják fel a figyelmet, hiszen ez az, amit alapvetően meg lehet inni és a világon a legkevesebb van belőle, így nagyon kell rá vigyázni. Megjegyezte, hogy az ENSZ közgyűlése 2015-ben célul tűzte ki, hogy 2030-ra a Föld minden lakója egészséges ivóvízhez juthasson. Rámutatott, hogy vannak ugyanis olyan térségek a világon, ahol ez egyelőre nem adott, azonban Békés vármegye ebből a szempontból kiemelten jó helyzetben van, a cég összes alkalmazottja pedig minden nap azon dolgozik, hogy ez így is maradjon.

Az Alföldvíz Zrt. Én és a csapvíz! elnevezésű rajz- és videópályázatának legjobbjait jutalmazták a cég székházában.
Az Alföldvíz Zrt. Én és a csapvíz! elnevezésű rajz- és videópályázatának legjobbjait jutalmazták a cég székházában.
Fotó: Bencsik Ádám

Az Alföldvíz Zrt. idei pályázatának témája a csapvíz volt

Szeverényi György kiemelte, hogy az Alföldvíz Zrt. idei pályázatának címe az Én és a csapvíz! volt, melyre ötven intézményből több mint száz nevezés érkezett be, a legtöbb Békéscsabáról. Hozzátette, hogy az előző évekhez képest annyi változás történt a kiírásban, hogy idén nemcsak rajz, hanem videópályázatot is hirdettek. A rajzpályázaton legaktívabb intézmény a kevermesi Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda volt, míg a videópályázaton a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium jeleskedett leginkább.

Ők lettek a díjazottak

A szolgáltató cég mindkét kategóriában az első három helyezettet díjazta, akiknek összesen 600 ezer forint értékben járultak hozzá az osztálykirándulásukhoz.

Rajzpályázat

  1. helyezett: a békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3.B osztálya (felkészítő pedagógus: Kővári Éva)
  2. helyezett: a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola 3.C osztálya (felkészítő pedagógus: Binecz Andrea)
  3. helyezett: Bakai Rebeka, Bene Borbála, Dócs Dorina, Hornok Dorina, Malatyinszki Levente, Orvos Zara, Szabó Dóra, Szabó Natasa, Szöllősi Boglárka, Veress Hajnalka (felkészítő pedagógus: Bordás Andrea)

Videópályázat

  1. helyezett: a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium 9.B osztálya (felkészítő pedagógus: Petruska Gabriella)
  2. helyezett: a Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola 10.A osztálya (felkészítő pedagógus: Farkasinszki Adél)
  3. helyezett: a békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6.D osztálya (felkészítő pedagógus: Erdélyi Gábor)
     

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában