Magyarországi románság

2025.02.10. 16:43

Az új székházat is felkereste az államtitkár

Kétegyházán is látogatást tett Soltész Miklós. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára több programon vett részt, nem csak a helyi román-magyar egyesület székházát tekintette meg.

Az egyik legnagyobb létszámú magyarországi román közösség él Kétegyházán, így nem véletlen, hogy a román néphagyományok és kultúra őrzése kiemelt figyelmet kap a településen – írta közösségi oldalán Herczeg Tamás.

székház, Soltész Miklós
Az új székház is szerepelt a felkeresett helyszínek között Forrás: Facebook

Az országgyűlési képviselő hozzátette, hétvégén Kozma Györgynek, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elnökének a meghívására, Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával, képviselőtársával ellátogattak a Kétegyházi Román-Magyar Egyesület új székházába. 

A székház felújítását támogatta a szaktárca

A székház megvásárlását és felújítását a Miniszterelnökség összesen 8,5 millió forinttal támogatta. Ott jártunkkor nem csak a szépen felújított épületet csodálhattuk meg, bepillantást nyerhettünk egy hagyományos disznótorba is – tette hozzá Herczeg Tamás.

Soltész Miklós a hétvégén a gyulai román gimnázium szalagavatóját is megtekintette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában