2025.02.15. 14:46
Márki-Zay Indiából üzent a kígyósi kastélyról: a küldetést teljesítettük!
Hódmezővásárhely önkormányzata veheti át a szabadkígyósi kastélyt Lázár János építési és közlekedési miniszter döntése értelmében. Az éppen Indiában pihenő Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere hosszú Facebook-bejegyzésben kifejtette, hogy a szabadkígyósi kastélyt közkinccsé teszik.
Négy magyarországi kastély örökbefogadása dőlt el a kastélytörvény első köretében: Lázár János miniszter elfogadta a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely önkormányzatának jelentkezését a szabadkígyósi kastélyra.

Több érdeklődő mellett a hódmezővásárhelyi önkormányzat benyújtott egy pályázatot és úgy döntöttem, a pályázatot elfogadva a szabadkígyósi Wenckheim-kastélynak a jövőben a hódmezővásárhelyi önkormányzat lesz a gazdája. Itt szeretném megköszönni a magyar adófizetők nevében a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát, hiszen a hódmezővásárhelyi adófizetők innentől kezdve a kígyósi kastélyt a saját forrásaikból tartják fenn
– mondta péntek esti videójában a miniszter.
Jó gazdái lesznek a szabadkígyósi kastélynak – ígérte Márki-Zay
Az éppen Indiában pihenő Márki-Zay Péter bejegyzésében zömében a kormányt ostorozza, s mint fogalmazott ,,...ha Hódmezővásárhelynek csak annyi küldetése volt, hogy a szabadkígyósi kastélyt megmentse az ellopástól, akkor a küldetést már teljesítettük!” Márki-Zay azt ígérte, hogy önkormányzatuk becsülettel és jó gazda módjára fog gondot viselni a kastélyra, amit közkinccsé tesznek.
Szabadkígyósnak több kérése van
Megkérdeztük a témában Szabadkígyós polgármesterét is: Kosznáné dr. Pule Ilona úgy fogalmazott, bárki legyen a kastély vagyonkezelője, a szabadkígyósi önkormányzat számára kiemelt kérdés, hogy a munkahelyek megmaradjanak, és egyetlen álláshely se szűnjön meg – fogalmazott. – Ugyancsak lényeges, hogy a szabadkígyósi emberek és a vendégek számára a Wenckheim-kastély parkjának térítésmentes látogatottsága megmaradjon.
Lázár János videós bejelentkezése