2025.02.10. 14:55
Sanyi kakas a Munkácsy-tér királya: készül a szobor
Sanyi kakas emlékét sokan őrzik Békéscsabán, s világszerte ismertté válhat. Holland filmesek forgatnak róla dokumentumfilmet március elején, már nagy erőkkel gyűjtenek szobrára, amit mihamarabb szeretnének felavatni emlékhelyén, a békéscsabai Munkácsy téren. Félmillió forintos gyűjtésből, adományból létesülhet Sanyi-szobor.
Kakast így még nem szerettek. Legalábbis ennyien, és nem bográcsban. A békéscsabai Sanyi kakasnak saját Facebook-oldala volt, ami ugyan működik most is, de halála után már sokkal kevesebb taggal és bejegyzéssel. Ugyanakkor most holland filmesek feldobták Sanyi életét, és a kakas történetét végigviszik egy dokumentumfilmben. Szócsata is kialakult Sanyi miatt a legnagyobb közösségi portálon.

Közben feléledt a Sanyi Facebook-csoport is, és szobor készül, Mészáros Attila szobrászművész keze által. A csoport tagjai a szobrászművész vázlatai, tervei, dokumentációi alapján kiválasztották a véglegest, amikor Sanyi a Munkácsy téren a pad tetején ül, mint egy király. Ehhez gyűjtik az adományokat elkülönített bankszámlán: 10102615-71394800-01000003. A közleménybe írják be: Sanyi kakas.
Holland filmesek Sanyi kakas emlékhelyénél