Ralisok

2025.02.11. 13:21

Itt az első új magyar rendszám!

Magyarországon ismét elérhetővé vált egy korábban megszüntetett hatósági jelzés. Az új rendszámtábla több szempontból is különlegesnek számít, nem is használhatja bárki.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Szujó Zoltán a közelmúltban fontos hírt osztott meg a közösségi médiában: hivatalosan is bemutattak egy új magyarországi rendszámot – olvasható az origo.hu tudósításában.

rendszám, új rendszám, ralis
Két és fél esztendő visszahozták az SP-s rendszámokat a ralis közösség számára Fotó: Száva-Nagy Zsolt / Forrás: Facebook/MNASZ

2022. július 1-jén vezették be az új típusú, négy betűből és három számból álló rendszámokat, mivel a korábbi három betű – három szám kombináció kifutott. Emiatt a 2012. október 22-től tíz éven keresztül kizárólag versenyautók számára kibocsátott SP-s rendszámokat ugyancsak végleg kivezették.

Rendszám: betartották, ami ígértek

Szujó Zoltán elmondta, hogy amit megígértek, azt be is tartották: két és fél esztendő visszahozták az SP-s rendszámokat a ralis közösség számára. Az MNASZ gyomendrődi születésű elnöke azt is hangsúlyozta, hogy az SP-jelzéssel ellátott rendszámokból összesen 999 darab készülhet. 

Amint ez a keret kimerül, a sorozat a következő betűkombinációkkal folytatódik:

  • SO,
  • SR,
  • ST.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában