Dilemma

2025.02.19. 13:59

Utánajártunk, érdemes-e utólag LED-izzót tenni az autó fényszórójába

Egy tavaly év végén megjelent rendelet szerint engedélyezetté vált a LED-es fényforrások használata az idősebb gépkocsikban. Mindazonáltal a szakemberek és a szaktárca szerint sem mindegy, hogy milyen LED-izzót rakunk be az autónkba.

Még a december 30-i Magyar Közlönyben jelent meg az a módosított KöHÉM rendelet, amely Magyarországon is használhatóvá teszi az erősebb fényforrásokat. A módosított rendeletben is arról írnak, hogy „a világító és a fényjelző berendezésekben csak a berendezés típusára előírt műszaki jellemzőkkel rendelkező izzólámpát, tompított és távolsági fényszóró esetében minősítő jellel rendelkező helyettesítő LED-fényforrást is szabad használni.” Vagyis továbbra sem használható bármilyen, bizonytalan forrásból rendelt LED-izzó az autóban. Alapfeltétel a minősítő jellel ellátott (H4, H7) LED-ek használata, amelyeket csak a minősítésben megjelölt típusokba lehet beszerelni. Az új szabályozás január 4-én lépett hatályba – írta cikkében a BAON.hu

LED-izzó, autó fényszóró
A LED-izzó autóban való használata immár legális, azonban egyáltalán nem mindegy, milyet szerelünk be.
Forrás: shutterstock

Mit mond a LED-izzók használatáról az autószerelő?

Megkérdeztük Feledi Jánost, a békéscsabai AutóMobil Körös Kft. szervizvezetőjét, mi a véleménye a LED-es fényforrások használatáról. Mint mondta, ha egy alapvetően halogén izzóra optimalizált lámpába beépítünk egy nagyobb teljesítményű LED-izzót, akkor annak lehet egy vakító hatása. Emellett szerinte a csere miatt maga a lámpa élettartama is lecsökkenhet. A szakember azt elismerte, hogy a LED-es technológia valóban korszerűbb és hatékonyabb, mint a halogénes változatok. Ugyanakkor azt javasolja, hogy jól járjuk körbe a kérdést, és csak minősített LED-izzót szereljünk be az autóba, a kétséges eredetű és minőségű termékeket pedig ne alkalmazzuk semmi esetre sem.

A jogszabály-módosítás tette lehetővé a kérdéses izzók hazai forgalmazását

A témával kapcsolatban a Baranya vármegyei hírportál megkereste az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóosztályát, a kérdésükre pedig az alábbi tájékoztatást kapták:
„A közúti járművekben minősítő (H) jellel ellátott LED-fényforrást tompított és távolsági fényszórók esetében szabad használni 2025. január 4-től. Az európai gyakorlat szerint a tagállamok engedélyezhetik a LED-fényforrások alkalmazását, de ezek az engedélyek csak az adott tagállam területére érvényesek, ezért nem volt korábban lehetőség a kérdéses izzók hazai forgalmazására. Az e témában megjelent jogszabály-módosítás ezt már lehetővé teszi.”

A közlekedési hatóság által minősített LED-fényforrások használhatóak legálisan

Mint válaszában a minisztérium írta, a LED-fényforrások minősítő jellel történő ellátása kizárólag a közlekedési hatóság által történhet. Kiemelték, hogy amennyiben sor kerül ilyen engedély kiadására (amelyben jármű gyártmány-típusra vonatkoztatva szerepelnek az alkalmazhatóság feltételei), az alapján várhatóan a forgalmazó megjeleníti honlapján a Magyarországon árusított LED-fényforrásra vonatkozó információkat. Megjegyezték, hogy az engedélyezett fényforrás csomagolásán lesz feltüntetve a minősítő jel, a fényforráson a minősítő jel kiadásának alapját képező uniós társhatóság azonosítója szerepel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában