Kastélytörvény

2025.02.14. 19:13

Lázár János döntött: Hódmezővásárhelyé lehet a szabadkígyósi Wenckheim-kastély – videóval

Lezárult a kastélytörvény első pályázati időszaka: a szabadkígyósi kastélynak Hódmezővásárhely lehet a gazdája.

– A magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és fejlesztését átveszik, jó gazdái lesznek az épületeknek – fogalmazott Lázár János miniszter. 

szabadkígyósi kastély, Lázár János, Hódmezővásárhely
A hódmezővásárhelyi önkormányzat veheti át a szabadkígyósi kastély üzemeltetését.
Fotó: MW-archívum

Most négy kastély örökbefogadására nyílik lehetőség, az egyik a szabadkígyósi.

– Több érdeklődő mellett a hódmezővásárhelyi önkormányzat benyújtott egy pályázatot és úgy döntöttem, a pályázatot elfogadva a szabadkígyósi Wenckheim-kastélynak a jövőben a hódmezővásárhelyi önkormányzat lesz a gazdája. Itt szeretném megköszönni a magyar adófizetők nevében a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát, hiszen a hódmezővásárhelyi adófizetők innentől kezdve a kígyósi kastélyt a saját forrásaikból tartják fenn – mondta a miniszter.

Megszólalt Szabadkígyós és Hódmezővásárhely polgármestere is

Kosznáné dr. Pule Ilona, Szabadkígyós polgármestere bővebben nem kívánta kommentálni a döntést, de három fontos tényezőre is felhívta a figyelmet. Márki-Zay Péter Indiából azt üzente: jó gazdái lesznek a kastélynak.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában