Filmbe illő

2025.02.14. 06:35

De ki az a Gabnai? Ilyenek élnek köztünk

Egyszerű hétköznapi emberként, magától értetődő természetességgel mesélt filmbe illő történeteiről. Például arról, amikor sportoló korában egy fogorvosi székben komplett műtétet hajtott végre sípcsontján a villanyszerelőből lett sikeredző. Gabnai látszólag azt sem érti, min csodálkoznak azok, akik arról kérdezik, hogy volt képes a realitásokat figyelmen kívül hagyva a semmiből létrehozni egy kisebb gazdasági birodalmat. A világtól elzárkózva él, ennek ellenére bárhol megjelenik, a vele készült interjúk mindig rekordközeli nézettségűek.

Miközbeni Gabnai beszélt, hátradőlve,hallgatva, az volt az érzésem, fel sem merül benne a kudarc lehetősége. Amikor arról kérdeztem, honnan az elsöprő hite, ami a sikerei alapja, meglepődtem. Egyből a kudarcairól, vereségeiről kezdett el mesélni.

Gabnai Csaba, cégvezető, vállalkozó
Gabnai, a Brill Hotelben

A kudarcokból merített a legtöbbet

– Mivel én nem voltam semmiben túl tehetséges, az eredmények mellett a vereségek és a kudarcok is jelen voltak az utamon. Sajnos, azok többnyire a sikernek törvényszerű velejárói – mondta. – Kisvállalkozóként életem legsikertelenebb időszakának kudarcaiból merítettem a legtöbbet. Ennek az időszaknak is köszönhetem, hogy minden körülmények között hiszek és bízok magamban.

– Amikor 26 évesen küzdősportot váltottam – mivel a korábbiban nemzetközi szinten eredményes voltam – felelőtlenül, felkészületlenül vágtam bele az új sportágba. Jött is mindjárt három kiütéses vereség. Fejsérülésekkel, eltört az orr, az állkapocs és beszakadt az arccsont.

– De emlékszem, a mérkőzések közben a padlón is végig azt gondoltam, hogy az ellenfelem annyira üti és rugdossa a fejem, hogy mindjárt elfárad, én meg felállok innen, és a korábbi szokásomnak megfelelően mindjárt győzni fogok.

A sportolói időszakában, melyről beszámolt

Gyakran eszébe jut, amikor bevert fejjel volt a padlón 

– Az utolsó ilyen vereség után, ahol eltört az állkapcsom, a fejsérülés miatt kettős látásom volt, és már csak két hét volt a büntetőjog államvizsgáig, és még egy sort sem tudtam elolvasni, mert a fejsérülés miatt összemosódott minden. Ültem a szobámban bokszkesztyűkkel a kezemen, mert alig vártam, hogy a sikeres vizsgák után visszatérjek a sportba, és újra eredményes legyek. Az utolsó pillanatban, amikor már csak 10 nap volt a vizsgákig, kitisztult a fej, a vizsgákat sikerült letenni. Majd az új sportban is magyar válogatott lettem. 

És az azt követő világversenyeken eredményesen képviseltem hazámat a világ- és Európa-bajnokságokon, dobogóra állhattam. Nehéz időszakokban gyakran eszembe jut, amikor bevert fejjel voltam a padlón, és még onnan is vezetett a világszínvonalig is kiút.

– Mesélje már el, hogy volt a mára legendává vált sztori, amikor edzője egy fogorvosi székben megműtötte a lábát.

– Világbajnokságra készültünk, az előző évben az Európa-bajnokságon döntős voltam, második lettem. A regnáló profi világbajnoktól szenvedtem csak  szoros, pontozásos vereséget. A világbajnokságig három hónap volt már csak hátra. Napi két munkával készültünk, vasárnap viszont nem edzettünk, ezért kimentem horgászni a békési duzzasztóhoz.

– Papucsban olyan szerencsétlenül csúsztam le a beton emelvényről, hogy a rossz sípcsontomról – amit már addig is sokszor kellett műteni – gyakorlatilag bokától térdig, csonthártyáig leszakadtak a szövetek. Láttam, hogy nagy a baj, de jöttek a kapások, nem volt idő vele foglalkozni, horgásztam tovább. Ekkor érkezett meg Szabó Sanyi, aki a felkészülésemet irányította. Hirtelen nem akart hinni a szemének, hogy egy kisebb vértócsában állva pecázok. 

– A maga közvetlen modorában kérdezte: mit csinálsz, te barom? Mondom, nem látod,  horgászok, jó a haljárás. Nézi a sebet és már telefonálgat is. Orvos, ügyelet, mentő.

Egy derékszíjra harapva izzadt a fájdalomtól

De mivel nyár volt, szabadságolások miatt Dányi főorvos úrat – aki a gyakori sportsérüléseit műtötte – nem sikerült elérnie. – Azt mondja Sanyi, nincs más, én kell, hogy megműtselek. Addig nem tudtam, hogy ért az orvostudományhoz is, mert az edzői képesítés mellett villanyszerelő volt a szakmája.

– Közben azonban a kocsiból olyan orvosi eszközökkel felszerelt orvosi táskát varázsolt elő, hogy el is oszlottak a kételyeim. Bementünk egy ismerősének a fogorvosi rendelőjébe, és ott hajtotta végre a műtétet, miközben én egy derékszíjra harapva izzadtam a fájdalomtól. A műtét jól sikerült, de a seb csak lassan gyógyult, ahhoz hogy eredményesen szerepelhessek, el kellett volna már kezdeni a munkát, amiről még szó sem lehetett.

– Az utolsó pillanatokban elkezdett gyógyulni a seb, el tudtam kezdeni az edzéseket. A világbajnokságra válogató versenyt megnyertem. A vb előtti egyhónapos edzőtábor nagyszerűen sikerült. A világbajnokságon súlycsoportomban a profi világbajnok mellett kiemelt versenyző voltam.

Gabnai Csaba, mint kisrendőr New Orleansban,a speciális rendőri szolgálatok tisztjeként

Szabó Sanyi Dubrovnikban ismét végrehajtotta a műtétet

A mérkőzéseimen minden ellenfelemre számolni kellett, de mire feljutottam a dobogóra, a döntőbe jutásért zajló mérkőzésre már nem tudtam felmenni, mivel addigra a korábbi seb szétszakadozott, szó sem lehetett újabb mérkőzésről. Ezt követően a már gyakorlattal rendelkező Szabó Sanyi Dubrovnikban, a szállodai szoba teraszán, a válogatott társaim asszisztálása mellett, ismét végrehajtotta a műtétet.

– Mivel szereztem világversenyen egy újabb érmet, örültem, hogy végigcsináltam ezt az egészet. Mára már ez a fajta keménység a múlté, manapság, ha a szél megcsap, attól is megfázok, és azóta más porondokon vívom a  küzdelmeimet.

– Évente nőnek ki a semmiből vállalkozásának újabb épületei hotelek, ipari létesítmény, bérlakástömbök... Mi ennek a titka?

– Fontosnak érzem elmondani, hogy az én eredményeimet elhivatottsággal, hittel és rengeteg lemondással bárki képes lehet túlszárnyalni, mivel én csak kisvállalkozóként, egy jól működő családi gazdasági méretben vagyok hiteles, a vállalkozásomnak minden sejtjét tégláról téglára hoztam létre 25 év alatt. 

– Ismerem annak minden részletét, tudom minden légvételét. Az én szemléletem – elveimnek megfelelően – valós piaci igényekre épült, ennek köszönhetően még a nehéz gazdasági időszakokban is fejlődni, gyarapodni képes voltam. Az elmúlt évem a vállalkozás bővítése szempontjából kevésbé volt aktív, mint az azt megelőző néhány év. Elkészült csabai Brill Hotelünk újabb bővítése, több légterű, konyhával felszerelt lakosztályokat építettünk hozzá. Majd Békéscsabán, a belváros és a piac vonzásában megkezdtük tíz lakás és garázsok építését a saját cégünk részére, bérbeadás szándékával.

Gabnai tulajdonosként fazont szab az egésznek, folyamatosan jelen van

– Büszke vagyok, hogy ezeket a fejlesztéseket is önerőből finanszírozom. Most tagadhatatlanul, általánosan nehéz gazdasági időszakot élünk, ilyenkor a nyereséges működtetés – ami megalapozza a folyamatos fejlesztéseket – lényegesen nagyobb munkánkba kerül.

– Folyamatosan jelen vagyok, részt veszek a napi munkafolyamatokban munkatársaimmal, vagyis reggeltől estig dolgozok. De ez így van rendjén, mivel egy kisvállalkozásnak, családi gazdaságnak sajátossága, hogy a tulajdonos, aki fazont szab az egésznek, folyamatosan jelen van, és dolgozik a vállalkozásában vagy dolgozik a vállalkozásának sikeréért. Ez nem ugyanazt jelenti, az arány az aktuális gazdasági időjárás függvénye. Ezekkel együtt csak folyamatos fejlesztések árán képes egy családi vállalkozás megőrizni a gazdasági lehetőségeit.

– Ezt igyekszem szemléletesen kifejteni. A vállalkozások terhei évről évre folyamatosan nőnek a szükségszerű béremelések, kénytelen járulékemelkedések, növekvő közüzemi rezsi, minden területen megjelenő áremelkedések hatására. Ez együttesen egy családi gazdaság nyereségét minden évben – méretétől függően – 20-30 százalékkal csökkenti.

Egy vállalkozás vagy felfelé mászik, vagy lefelé csúszik

Ha egy vállalkozás nem hajt végre évről évre a méretéhez képest jelentősebb bevételnövekedést eredményező beruházást, bővítést, ez esetben már 3 éven belül mindennemű gazdasági kilátását elveszítheti.

– Ez a vállalkozás, hogy a piaci helyzetét megőrizze, kénytelen áremeléseket végrehajtani, ami azonban hosszú távon a versenyképességének ellehetetlenüléséhez vezethet. Vagyis egyszerűre fordítva: Bővülsz vagy Meghalsz!!!

Én folyamatos fejlesztésekkel igyekszem biztosítani a vállalkozásom gazdasági  jövőjét. Ez miként néz ki? Ha jól sikerül, egy új fejlesztés viseli az aktuálisan minden évben megjelenő újabb gazdasági tehercsomagot. Optimális esetben az új fejlesztés bevételének viszi  el csak egy jelentős részét, de a fejlesztés fennmaradó nyeresége a már működő vállalkozásodat erősíti.

– Egy vállalkozás előtt tehát két út van, vagy felfelé mászik, vagy lefelé csúszik, nyugvópont nem létezik. Ezek miatt egy családi vállalkozást hosszútávon gazdaságosan működtetni, piacon tartani akkor vagy képes, ha annak a működtetése a szükségszerűen évről évre végrehajtandó fejlesztésekkel együtt a szenvedélyed és a hobbid.

Mostani formában

Gabnai társas kapcsolatai korlátozottak

– Köztudottan visszahúzódó, bezárkózott életet él. Milyen is ez?

– Én egyszerű hétköznapi életet élek, a munkám és a jövőnk szempontjából lényeges információkat engedek csak magamhoz.

– Munkakapcsolataimon túl 5-6 emberrel érintkezek rendszeresen. Társas kapcsolataim korlátozottak, de amik vannak, azok nekem fontosak. Minden csütörtökön együtt ebédelünk hárman halászlevet a csabai haltalponállóban Karakas Ferenc ezredessel, aki annak idején kis rendőrnek felvett a rendőrséghez és a parancsnokom volt, meg Pásztor Józsival, Békéscsaba és gyerekkorom futball legendájával.

– Emellett minden héten egyszer találkozunk, és iszunk egy kávét Orosháza főterén a kávézóban két kedves, nyugdíjas volt munkatársammal, Tercsi Józsi bácsival és Agud Jánossal, akik 15 évet dolgoztak nálunk az orosházi Brill Hotelben. Tőlünk mentek nyugdíjba, a munkával eltöltött évek alatt barátok lettünk. Kávé mellett megbeszéljük a Liverpool és a Bournemouth focimeccseket, akiknek én a magyarok miatt nagyon szurkolok, mindig nézem a mérkőzéseiket, izgulok értük.

Móni a felelőse, hogy a helyi hírek néha azért eljussanak hozzá

– És ami nagyon fontos, minden héten egy délutánt kettesben töltök Mónival, ő a feleségem már 22 éve. Hálás vagyok neki, együtt vagyunk a kezdeti nehéz időszakoktól, ő is nagyon sokat dolgozik, sokat jelent nemcsak nekem, hanem a hoteleink működtetésében is. Móni a felelőse, hogy a helyi, aktuális hírek néha azért eljutnak hozzám, mert ő aztán megosztja velem. Kora tavasztól késő őszig minden nap egy órát biciklizek Reginával, a lányommal, megbeszéljük napi problémáit. Most középiskolás, jövőre megy Szegedre egyetemre.

Gabnai felesége Móni, elnézve, nem csoda, hogy szívesen tölti vele a szabadidejét

 – Elhíresült, hogy anyagi lehetőségei ellenére a privát világában már-már puritán módon él. Nem jár felkapott, drága éttermekbe. Nem luxushelyeken nyaral. Mit mond erre?

– Munkaenergiám teljében lévő férfiként minek mennék én nyaralni a Maldív- vagy a „Szesöl”-szigetekre. Nem is tudom, mit csinálhat ott egy magamfajta férfi. Épít a homokba várat vagy ugrál a napon? Számomra gagyi dolog ez!

Még vagy 100 évre való munkafeladata van

– Amit én menőnek érzek, az a közvetlen környezetemben megtalálni azokat a természeti értékeket, amiket napi szinten elérek, kikapcsolnak, feltöltenek. Csabáról hetente többször kimegyek kisbusszal, kiviszem a biciklit a dobozi Körös-partra, elkerékpározok a gáton egy órát, közben megnyugszok, és azon tűnődöm: van ennél szebb táj a világon?

– Vagy amikor Orosházán vagyok, elmegyek Pusztaközpontba, ez a Körös-Maros Nemzeti Parkot átszelő út mellett egy kis település, a pusztában. Elnézelődök, lenyugszik, elcsendesedik körülöttem minden. Körülvesz a harmónia.

– Én itt, Pusztaközpontban, egy szépen felújított kis parasztházban képzelem el a munkában már nem aktív, nyugdíjas éveimet, csendesen. De addig várnak a megvalósítandó céljaim, álmaim. Ez még vagy 100 évre való munkafeladatokat jelent nekem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában