Projekt

2025.02.04. 18:40

A fiatalok ötleteit is várják egy zöldebb Békéscsabáért

Környezetvédelemmel, fenntarthatósággal kapcsolatos programokat szerveznek az év első felében, valamint javaslatokat várnak a fiataloktól, hogy miként tehető zöldebbé Békéscsaba, a legjobb ötleteket pedig majd beépítik a városi klímastratégiába. Így foglalható össze az a Fiatalokkal a zöld városért című projekt, melyet a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány a Vízmű középiskolával, a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiummal közösen valósít meg.

Zsótér Mária, a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány elnöke a kedden, a Vízmű középiskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Fiatalokkal a zöld városért projektre az alapítvány nyújtott be sikeres pályázatot, és hogy az a Békéscsabai Szakképzési Centrummal, a Vízmű középiskolával közösen valósul meg május 31-ig. Hangsúlyozta, az a cél, hogy a városi klímastratégiáról, energia- és klímaakciótervről való gondolkodást közelebb hozzák a fiatalokhoz.

fiatalokkal a zöld városért, projekt
A Fiatalokkal a zöld városért projektet Hajdú János, Czigléczki Zoltán, Varga Tamás, Zsótér Mária, Mucsi Balázs, Hrabovszki Erika környezetvédelmi szakoktató és Schnider György mutatta be. Fotó: Dinya Magdolna

Fiatalokkal a zöld városért: ilyen programok várhatók

Ennek érdekében különféle programokat valósítanak meg, mint például

  • közösségi beszélgetéseket szakemberekkel, ahol ütköztethetik az érveket és ellenérveket,
  • fenntarthatósági vetélkedőt,
  • pikniket Pósteleken,
  • környezetvédelemmel kapcsolatos szekciót a városi ifjúsági parlamentben.

A fiatalok ötleteikkel segíthetik a döntéshozókat

Varga Tamás alpolgármester az együttműködést emelte ki, hogy az önkormányzat és a fiatalok között folyamatos a párbeszéd a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány révén. A jövőért tenni szeretnének a fiatalok is, az ő szemléletük is segítheti a döntéshozókat. A diákok olyan javaslatokat fogalmazhatnak meg a projekt során, melynek hála, a fiatalok által is kedvelt, zöld város lehet Békéscsaba. Aláhúzta, élményszerű és elgondolkodtató programok várhatók.

Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója kiemelte, BSZC-s szinten népszerűsítik a környezetvédelmet, a fenntarthatóságot, amelyek meghatározzák a jövőt. Úgy véli, óriási érték, hogy a fiataloktól érkeznek majd javaslatok ebben a témában. Szerinte ezt a gondolatiságot tovább kell vinni azt követően is, hogy május 31-én a projekt lezárul.

Schnider György, a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium igazgatója hangsúlyozta, nem csak órákon, a vízügyi és a környezetvédelmi technikusok képzése során jelenik meg az intézményben a fenntarthatóság, a környezetvédelem; más szakokon is fontosnak ítélik az erről való eszmecserét. Elmondta: a Vízmű középiskolában nyitottak a tanulók véleményére, ötleteire.

A fiatalok is tesznek azért, hogy élhető legyen a Föld

Czigléczki Zoltán, a Békéscsabai Diákönkormányzat elnöke hozzátette: a diákönkormányzat feladata, hogy összekösse a fiatalokat a döntéshozókkal, hogy egy kapocs legyen, és ezt a szerepet vállalta fel a Fiatalokkal a zöld városért projekt megvalósítása során is. A vízműs Hajdú János, Békéscsaba korábbi diákpolgármestere szerint a fiatalok is tudnak komolyak lenni, tenni azért, hogy a Föld élhető legyen.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában