Tragikus csapás

2025.01.18. 17:55

Doni emlékmenet indult el sok száz katonával, kadétokkal, civilekkel Kaszaperről - galériával, videóval

Tragikus csapás érte a II. világháború poklában, 1943 januárjában, a Don-kanyarban a II. magyar hadsereget, hiszen a magyar történelemben soha ekkora emberveszteség nem érte ütközetben honfitársainkat. Doni emlékmenet keretében tisztelegnek a hősi halottak emléke előtt Békés vármegyében, több helyszínen. Kaszaperről indult az idei menetoszlop szombaton reggel.

Soha ennyi elszánt katona, kadét és civil nem gyülekezett még Kaszaper központjában – az apropót a magyar hadtörténelem legszomorúbb eseménye adta. A doni emlékmenet 25 éve emlékeztet bennünket a Don-kanyarban, Voronyezs körül vívott harcokra, az ott elesett majd 130 ezer magyarra.

doni emlékmenet, Kaszaper
A háború áldozataiért gyújtottak mécseseket
Fotó: A szerző felvétele

A Doni Hősök Emléktúrát 2001 januárjában, 25 éve szervezték először. A Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) Békés Vármegyei Szervezete pedig kilenc éve kapcsolódik be, hatodik alkalommal közösen a Pünkösdi Zarándoklatért Egyesülettel.

Doni emlékmenet résztvevője volt sok kadét

Az idei emlékmenetre nagyon sokan érkeztek, kadétok például szeghalmi, szarvasi, orosházi, battonyai, békéscsabai iskolákból, de a Magyar Honvédség katonái mellett civil közösségekkel is találkoztunk. Csanádapácai kisdiákok is voltak közöttük. A Bundeswehr bajorországi tartalékosait képviselő Oberpfalz megyei delegációjának a tagjai is csatlakoztak az emlékmenethez, amit nagy érdeklődés övezett már a menetoszlop indulását megelőzően.

Kun László kaszaperi polgármester megemlékezett a II. világháborúban elesett kaszaperi áldozatokról, ezután ismertették az emlékmenet fővédnökének, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek a levelét, majd Antal László, a MATASZ Békés Vármegyei Szervezetének az elnökségi tagja vette át Lipták József alezredestől, a Vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj zászlóaljparancsnokától a 25. Doni Hősök Emléktúra menetzászlóját.

A II. világháború poklában a túlélésért

A koszorúzást követően a kadétok a II. világháború áldozataira emlékezve mécseseket helyeztek el az emléktáblánál és ezután indult el a menetszázad Tótkomlós érintésével Kardoskútra.

A 20 kilométer hosszú út során rövid megemlékezést tartott a komlósi közösségi téren, ahol néhány II. világháborús relikviából álló kis kiállítást is megtekintettek a résztvevők Túri János tűzoltó alezredes gyűjtéséből. Az állandó kiállítás Mundérba bújt történelem címmel Szeghalmon látható. Kardoskúton pedig a záróünnepség előtt, egy interaktív előadás keretében ismerkedtek meg a célba érkezők azzal, miként védekeztek a hideg ellen a katonák egykoron. Hogyan küzdöttek meg a II. világháború doni hősei a -30 fokos hideggel és hogyan teszik ezt most a jelen kor magyar katonái.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában