2024.10.02. 10:40
A gyorsaság miatt kedvelik a vésztői kormányablakot
Összehangoltan és hatékonyan dolgozik az önkormányzat és a járási hivatal a vésztőiekért a jövőben is – erről beszélt Karakas Anikó polgármester és Détárné Molnár Andrea hivatalvezető a minap Vésztőn, a képviselő-testület ülésén, amikor a járási hivatal előző évi tevékenysége került szóba.
A vésztői kormányablakban tavaly több mint 11 ezer ügyfél fordult meg. Illusztráció: MW
Détárné Molnár Andrea járási hivatalvezető elmondta, hogy 2023-ban a hivatal szakemberei 44 ezer döntést hoztak, ebből 35 ezer volt érdemi, ami határozatot jelent. A járási hivatalban 65 ezer ügyfél fordult meg, ebből 44 ezer a kormányablakokat kereste fel, közülük pedig 11,5 ezren a vésztői kormányablakban jártak. Hozzátette, hogy a Vésztőn megfordult ügyfelek 13 százaléka járáson kívülről jött, a vésztői kormányablak kedvelt például az okányiak, a bélmegyeriek, a komádiak körében. Vésztőn a várakozási idő ugyanis mindössze hat perc, a kiszolgálási idő pedig nyolc perc.
Beszélt arról is, hogy Vésztőn a többi településhez képest magas a védelembe és nevelésbe vett gyermekek száma, valamint a gondnokoltak száma, igaz persze, hogy a járásban sok a nevelőszülő. Kitért a foglalkoztatásra is: tavaly 263 álláskereső volt Vésztőn, azaz majdnem a koronavírus-járvány előtti szintre csökkent a számuk. A munkanélküliek fele legfeljebb nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik, a korfa pedig úgy alakul, hogy negyedük 30 év alatti, negyedük 60 év feletti. Fontosnak ítélik, hogy ellássák hasznos információkkal az álláskeresőket.