2024.10.01. 13:45
Tündérmesével kedveskedtek közel 120 kondorosi gyermekeknek
Az országos könyvtári napok kezdete éppen a magyar népmese napjára, szeptember 30-ára, hétfőre esett. Éppen ezért Benedek Elek születésnapján a gyermekeket mesejátékkal lepték meg a kondorosi művelődési házban.
Rigler Ivett, a kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtár és Közösségi Ház vezetője elmondta, egy fantasztikus, interaktív zenés mesejátékot követhettek végig a gyermekek.
A helyi Petőfi István Általános Iskola és Kollégium közel 120 alsós diákja a Pesti Broadway Alapítvány előadásában élvezhette A Királylány és a Huszár című mesét a Petőfi Kulturális Program keretében.
– Igazán jó humorú, gyermekeknek és felnőtteknek is élvezhető előadást láthattunk – emelte ki Rigler Ivett. – Öröm volt látni, hogy a gyermekek beleélik magukat a történetbe, a nézőtéren ülve táncoltak egy-egy ritmusos dallamra. Minket felnőtteket is megmosolyogtatott a modern tündérmese.
A könyvtár vezetője szólt arról, a színészek nagyon kedvesek voltak, és látszott, hogy igazán szívből játszanak. A végén pedig csoportfotóra álltak a gyerekekkel, a királylányt pedig körberajongták a kislányok. Remélik, lesz még lehetőségük hasonlóan magas színvonalú előadást szervezni a gyermekeknek.