Költségvetés

2024.09.26. 10:49

Vésztő pénzügyi helyzetéről tárgyaltak

Időarányosan teljesültek Vésztőn a bevételek és a kiadások az első félévben – derült ki, mikor szóba került az önkormányzat pénzügyi helyzete a képviselő-testület nemrég tartott ülésén.

Licska Balázs

Kéri Viola pénzügyi csoportvezető elmondta, hogy a módosított előirányzathoz képest önkormányzat bevételei 68 százalékban, a kiadásai pedig 46 százalékban teljesültek az első hat hónap során, azaz június 30-ig, úgy véli, hogy összességében ezek a számok időarányosak. 

élelmiszercsomag, segítség, vésztő
Élelmiszercsomagokkal is segítette az önkormányzat a vésztőieket. Illusztráció: Shutterstock 

A működési tartalékhoz nem nyúltak az első félévben, a fejlesztéseihez viszont igen, mivel a Kóti úti két csoportszobás mini bölcsőde építéséhez hozzájárult saját forrással az önkormányzat.  A város az első hat hónapban több mint 23 millió forintot fizetett ki szociális ellátásokra. Ennek nagyjából fele, 11,6 millió forint rendkívüli települési támogatásra ment el. Emellett települési lakásfenntartási támogatásra 2,7 millió forintot adtak, élelmiszercsomagokra 2,4 millió forintot költöttek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában