2024.09.23. 11:07
Egy mozgássérült fiú is részt vett a szarvasi élményfutáson
A debreceni Immánuel Otthon és Iskola tanulója, Peha Marci és kísérője ezúttal is bizonyították: ha a megfelelő támogatás adott, a versenypályán eltűnnek a különbségek a fogyatékossággal élők és az épek között.
A hírről az intézmény gyógypedagógusa, Nádudvari Péter számolt be. Mint szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében írta, a tízéves fiú már többször részesülhetett a futás és versenyzés örömében egy futókocsi és az intézmény munkatársa, Kovácsné Cseke Judit segítségével. A speciális eszköznek köszönhetően a mozgássérült személyek futóversenyeken is részt vehetnek, hiszen amíg a segítőik tolják őket a kiválasztott távokon, a speciálisan kialakított, masszív eszközben biztonságosan ülnek.
Marci és Judit szeptember 22-én, vasárnap jótékonysági célból állt rajthoz: a Fuss Fotózz Mosolyogj a VI. Körös-Körül Futófesztiválon elnevezésű rendezvény egyik távját teljesítették Szarvason. Részvételükkel súlyosan beteg gyerekek kívánságainak teljesítéséhez járultak hozzá.
A Hajdú-Bihar vármegyei Ebesen élő fiú és kísérője festői szépségű helyeken futottak: a versenypálya elhaladt a mocsári ciprusok mellett az Erzsébet-ligetben, és keresztül vezetett a Szarvasi Arborétumon, valamint a Bolza Marietta sétányon is. A rendezvényen egyedüli futókocsis párosként résztvevő Marcit és Juditot a szervezők és a versenytársak barátságos fogadtatása mellett a szép, napsütéses idő is boldoggá tette.
A duó már a következő közös versenyét tervezi. Az Immánuel Otthon és Iskola eme kezdeményezése túlmutat a sporton. Társadalmi szemléletformáló hatása is van, hiszen a mozgássérült személyek jelenléte a versenypályákon hozzájárul a csoport társadalmi integrációjához, és segít lerombolni a téves előítéleteket és sztereotípiákat.