Összefoglaló

2024.09.24. 19:30

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. szeptember 24.

A kedd sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. szeptember 24-én.

Beol.hu
visszatekintő, hírösszefoglaló, összefoglaló
Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket

Kiengedték az intenzív osztályról Kempf Zozót – számolt be a TV2 Mokka című műsorában a jó hírről dr. Görgényi Ernő. Gyula polgármestere a hétvégi Muzsikál az erdő rendezvényről adott tájékoztatást a stúdióban Szabó Lajos erdésszel, a rendezvény ötletgazda-főszervezőjével.

Kedden délelőtt ismét útra kelt Ásós Géza, a békési Kira vendéglő, az ország első cigány éttermének vezetője és csapata, hogy ezúttal Szentendrén készítsenek babgulyást az árvízi védekezésben résztvevőknek. Ásós Géza és társai múlt héten Budapesten jártak, és ott főztek a finomságból a gátakon, az árvíz ellen védekezőknek.

Hatályon kívül helyezték a Gyurcsány Ferencet élesen kritizáló gyulai DK-s politikus, Leel-Őssy Gábor kizárását a pártból. Leel-Őssy Gábor üzent a pártelnöknek, bocsánatkérést vár Gyurcsánytól. A Demokratikus Koalíció egykori gyulai választókerületi elnöke korábban élesen bírálta Gyurcsány Ferencet a párt gyenge választási eredményei miatt – írta a Mandiner.

Megtartották a sajtónyilvános főpróbát, szeptember 27-én a közönség is láthatja a Kastély kölcsönbe című darabot a Jókai színház nagyszínpadán. A komédiát Radó Denise Jászai Mari-díjas Érdemes művész rendezte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában