2024.09.22. 18:30
Továbbra is helytállnak a kövizigesek a Dunánál
Tovább folytatták a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei a munkát a Dunánál.
Győrnél – a Mosoni-Duna és a Duna szintjének kiegyenlítődését követően – szombaton meg tudták nyitni a vízügyi szakemberek a Mosoni-Duna torkolati műtárgyát. Azárvízkapu funkciót ellátó műtárgy a győri tetőzéskor 130-140 centiméterrel mentesítette a várost, ennyivel alacsonyabban tudta tartani a vízállás tetőző értékét.
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság kirendelt vízrajzi kollégái továbbra is állandó vízhozamméréseket végeznek a Lajta szükségtározó, illetve a Mosoni-Duna területén. A védekezési helyszíneken bontási munkálatok folynak, a KDVVIZIG területére vezényelt vonalvilágító szakcsoport hétfőn kezdi a bontást. Továbbra is kiemelt feladat a jelenségek észlelése, nyomon követése a szükséges beavatkozások azonnali megtétele.
A sajtótájékoztatási szakcsoport egyik munkatársa hétfőn a Duna alsó szakaszán Hartán, és Baján folytatja a dokumentálási feladatokat, a másik munkatárs továbbra is Budapesten segíti a szakcsoport munkáját.