2024.09.20. 18:30
Továbbra is helytállnak a kövizigesek a gátakon
Pénteken is tovább folytatták a munkát az árvízi védekezésben a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) ország más részeire átvezényelt munkatársai.
A KÖVIZIG közleményéből megtudtuk, a Lajta vízszintje Mosonmagyaróvárnál már elérte a tetőző vízszintet. Pénteken Komáromnál, Esztergomnál, szombaton Vácnál és Budapesten tetőzik a Duna. A tetőző vízállások szintjének geodéziai rögzítésében az igazgatóság 2 geodétája segédkezik. Továbbra is állandó vízhozam mérések zajlanak a Lajta szükségtározó, illetve a Mosoni- Duna területén, melyet a KÖVIZIG kirendelt vízrajzi kollégái látnak el, és továbbítanak feldolgozásra.
A KDVVIZIG működési területén, a Szentendrei sziget 4 helyszínén az igazgatóság 10 főből álló tér- és vonalvilágítási személyzete lát el szolgálatot. Az ÉDUVIZIG működési területére átvezényelt kollégák segítségével a szükséges védműveket a megfelelő szintre építették ki. Jelenleg a tetőző vízállásnál, majd a lassú apadásnál figyelőszolgálatot látnak el. A védekezés ezen időszakaszában sem lankadhat a figyelem, hiszen több jelenség is kialakulhat, melyek akár azonnali beavatkozást is igényelhetnek.
A 2 átvezényelt tájékoztatási szakcsoportos kolléga az árvízvédekezés dokumentálására csütörtökön megérkezett Budapestre az OMIT munkájának segítésére. Főbb feladataik a mai napon a Szob, Zebegény, Nagymaros, Kismaros helyszíneken folyó védekezésről fotó és videóanyag készítése, illetve segítségnyújtás a sajtónyilatkozati helyszínek előkészítésében.