2024.09.22. 13:53
Igazi ritkaságot láttak felbukkanni Cserebökényben
Szeptember 4-én, a Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén egy kígyászölyvet figyeltek meg a nemzeti park szakemberei. Ez a ragadozó madár meglehetősen ritka vendég errefelé.
A kígyászölyv hazánk ritka költőfaja, elsősorban a középhegységeinkben költ, de néhány pár a Kiskunságban is megtelepedett – olvasható a nemzeti park honlapján. A dél-alföldi pusztákon a költési időszak után kóborló, majd augusztus második felétől szeptember végéig vonuló példányokkal találkozhatunk. A kígyászölyv táplálékspecialista, főként kígyókkal és más hüllőkkel, esetenként kisemlősökkel táplálkozik. A vonulás időszakában – megfelelő táplálkozási terület esetén –, ugyanazokon a kiülőfákon találhatjuk meg.
A Cserebökényi pusztákon 2008-ban, június közepétől szeptember közepéig rendszeresen megfigyeltek egy példányt. Ezt követően 2018-ig évente látták a fajt. Az utóbbi hat évben csak két előfordulása volt ismert. Természetesen a vonuló kígyászölyvek átrepülhettek Cserebökény felett, akár le is szállhattak egy kis időre, a speciális táplálékigényük miatt azonban tartósan nem maradtak.
Az idén szeptember 4-én megfigyelt fiatal madár egy öntözőcsatorna partján került szem elé. Egy száraz fa csúcsán ült, majd a közeli puszta felett forgolódott, később pedig visszatért egy kiülőpontra.