2024.09.06. 14:39
Idén nem várható változás a szarvasi kastélyok tulajdonjogában
A szarvasi városvezetés csütörtökön számolt be arról az egyeztetésről, melyet szerdán folytatott az önkormányzat képviseletében Babák Mihály polgármester és dr. Melis János címzetes főjegyző az Építési és Közlekedési Minisztériumban. A találkozó célja a Bolza-kastély és a Csáky-Benz kastély tulajdonjogával kapcsolatos önkormányzati kezdeményezés volt.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Bolza, valamint a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának otthont adó Csáky-Benz kastély tulajdonjogát is érinti a tavaly év végén elfogadott, majd júniusban módosított kastélytörvény. Annak mellékletében ugyanis az említett két szarvasi ingatlan is szerepel. A szarvasi önkormányzat a nyáron arról határozott, hogy amennyiben szükséges, pályázik a Csáky-Benz kastély tulajdonjogára, a Bolza-kastély esetében pedig arra tettek javaslatot, hogy az a Gál Ferenc Egyetemé legyen. Már akkor szó volt arról, hogy a város egyeztetést kezdeményez a minisztériummal.
Idén nyolc kastélyt pályáztatnak meg, a két szarvasi nincs a listán
A találkozó előtt azonban volt egy fontos történés: múlt hét pénteken arról tájékoztatta Lánszki Gergő, a minisztérium államtitkára az MTI-t, hogy nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik meg a törvény végrehajtása, az idei így tulajdonképpen egy „próbaévnek” tekinthető. Ebbe a szűkített listába például felkerült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a szóban forgó két szarvasi kastély viszont nem. Ennek ismeretében történt meg a szerdai találkozó, melyről csütörtökön tájékoztatta a városvezetés a közvéleményt.
A szarvasi önkormányzat pontosításokat kezdeményezett
Az egyeztetésen jelenlévő három államtitkár, köztük dr. Juhász Tünde közigazgatási államtitkár, valamint öt minisztériumi munkatárs, Babák Mihály szarvasi polgármesterrel és dr. Melis János címzetes főjegyzővel együtt megállapították, hogy az önkormányzatak a város érdekeit szolgáló javaslata, tervei világosak és érthetőek. A városnak a helyrajzi számokat és a funkciót érintően felmerült pontosítási kéréseit áttekintik.
Jövőre dönthet a minisztérium a szarvasi kastélyok tulajdonjogáról
A minisztérium képviselői a találkozón megerősítették, hogy 2024-ben a közelmúltban tulajdonba adásra meghirdetett nyolc kastélyon túl továbbiak kiajánlása már nem várható. Kiderült továbbá, hogy a törvény végrehajtásáért felelős miniszter a törvény előírásainak megfelelően értékeli és mérlegeli a megismert tényeket, érveket és a törvény mellékletében felsorolt további kastélyok tulajdonba adásáról a jövőben, jelenleg meg nem határozott időpontban hoz döntést. Egyelőre tehát idén biztos, hogy mindkét érintett szarvasi kastély állami tulajdonban marad, jövőre pedig a pontosítások után dőlhet el az ingatlanok további sorsa.
Szigorú kikötések
Lánszki Gergő államtitkár hangsúlyozta, hogy a törvényben nagyon szigorú kikötéseket határoztak meg,
- a kastélyparkokat például az év 300 napján ingyenesen látogathatóvá kell tenni,
- a kastélyokban őrzött közgyűjteményeket – „értelmezhető” jegyár mellett – be kell mutatni,
- mindemellett természetesen fenn kell tartani az épületet.
Az új tulajdonos tíz éven belül köteles teljes körű felújítási tervet elfogadtatni és megvalósítani, harmincéves fenntartási és üzemeltetési terv mellett. Mindezek nagyobb anyagi terhet jelentenek, mint amilyen értékük az épületeknek van. Ezeket a kastélyokat tehát nem „ingyen osztogatja” az állam, hanem komoly teherrel és kötelezettségekkel együtt – emelte ki.