Fejlesztés

2024.09.21. 06:45

Bővítik a Kálvin utcai óvoda épületét Mezőberényben – galériával

Megkezdődött a Mezőberényi Kálvin utcai óvoda 160 millió forintos pályázati forrásból megvalósuló bővítése. A projekt során egy 140 négyzetméteres résszel bővül a Kálvin utcai óvoda, amelyben így fontos és eddig hiányzó kiszolgáló helyiségek kapnak helyet.

Papp Gábor

A projekt pénteken délelőtt megtartott nyitórendezvényén Siklósi István, a város polgármestere elmondta, az említett, TOP Plusz pályázati konstrukcióban a Kálvin utcai óvoda fejlesztésére elnyert 160 millió forintos támogatással 2019 óta összesen mintegy 5 milliárd forintnyi támogatással dolgoztak a mezőberényi önkormányzatnál. 

Kálvin utcai óvoda, Mezőberény, bővítés, fejlesztés
Siklósi István szólt a Kálvin utcai óvoda 160 millió forintos fejlesztésről Fotó: Jenei Péter

– Ez óriási dolog, hiszen településünk éves költségvetése ekkora összeg – fogalmazott, majd kiemelte, hogy Dankó Béla országgyűlési képviselővel végig együtt dolgoztak a pályázatok benyújtása során.

A Kálvin utcai óvoda  19. század végén épült

– A Kálvin utcai, vagy ahogy sokan ismerik a Magyarvégesi óvoda a 19. és a 20. század fordulójának környékén épült, éppen ezért, bár a pedagógusoknak köszönhetően kiválóan betölti a funkcióját, több szempontból is korszerűtlenné vált – szólt a fejlesztés hátteréről és szükségességéről Siklósi István. – Az épület kora miatt sok minden hiányzik, éppen ezért a beruházás részeként kiszolgáló terekkel bővítjük az intézményt, illetve tervezzük, hogy egy későbbi pályázat részeként felújítjuk az épületet is. A most elkezdődött 160 milliós forintos fejlesztésnek köszönhetően 140 négyzetméteres területtel bővül az óvoda. Olyan kiszolgáló helyiségeket alakítunk ki, például önálló mosdóhelyiségeket, amelyek eddig hiányoztak.

Érdekes történelem

Kissné Wagner Mária, Mezőberény Város Óvodai Intézménye intézményvezetője az óvoda történetét elevenítette fel, beszédében számos érdekességet mutatott be. Mint elmondta, az óvoda 1895-ben nyitotta meg kapuit a gyerekek előtt. A pedagógus vázolta a települési értéktárba is bekerült intézmény küldetését is, amelyben magyarság múltjának feltárása, értékeink ápolása, a szülőföldhöz való kötődés kialakítása egyaránt szerepel.

Fontosak az oktatási-nevelési intézmények

Dankó Béla országgyűlési képviselő hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy egy-egy településen olyan szolgáltatások legyenek elérhetőek, amelyek vonzóvá teszik az adott helységeket a szülők, illetve a családalapítást tervező fiatalok számára.

– Ezért is lényeges, hogy milyenek az oktatási-nevelési intézmények, illetve, hogy milyen szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek vannak a településen – fogalmazott. Mint mondta, Mezőberényben is már számos lépés történt ezen a téren, és hamarosan a munkahelyteremtés területén is előreléphet a város. Siklósi Istvánnal egyetértve hangsúlyozta, kiemelt kérdés, hogy a gyerekek és a pedagógusok számára a legjobb körülményeket teremtsék.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában