2024.09.27. 06:59
Bebarangolták a tudomány, a kultúra és a sport világát a csabai ifjúsági napon
A Templárius Alapítvány immár második alkalommal rendezte meg a Cool-Tour Ifjúsági Napot csütörtökön Békéscsabán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán. Az ifjúság napon neves szakemberek tartották előadásokat több mint 350 fiatal előtt.
Az alapítvány sikeresen pályázott a Nemzeti Együttműködési Alapnál a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül, így vált lehetővé, hogy idén is megrendezzék az ifjúsági napot. A program keretében több mint 350 résztvevő hallgathatott előadásokat különböző szekciókban tudományos, kulturális és sport témákban, országosan ismert előadóktól. Olyan neves szakemberek tartottak előadást, mint Hrivnák Tünde Pro Urbe díjas nemzetközileg elismert divattervező, Seres Sándor mesterséges intelligencia tanácsadó, valamint Molcsányi Rita sportoló.
Több mint 350 résztvevő hallgathatott előadásokat különböző szekciókban
Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyés püspöke köszönő beszédében hangsúlyozta, hogy minden fiatalt leginkább saját jövője, annak tervezése és formálása foglalkoztat. Kiemelte az elméleti, gyakorlati és technikai tudás fontosságát, amelyben az oktatási és képzési intézmények nyújtanak legnagyobb segítséget. Az egyéni jövő alakítása szempontjából kulcsfontosságú a tudatos tapasztalatszerzés, és ez a rendezvény épp arra szolgál, hogy értékes tapasztalatokat és gondolatokat adjon a fiataloknak.
Harrach Péter: a tanulás a jövőre felkészülés egyik alapja
Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, országgyűlési képviselő kiemelte, hogy ez az esemény a tanulásról és a találkozásról szól. A tanulás a jövőre való felkészülés egyik alapja.
– Az élet útelágazásánál van egy irány, amely az individualizmushoz, önzéshez, magányossághoz és boldogtalansághoz vezet. A másik út pedig a nyitottságot jelenti, amelyben megélhetjük emberi és közösségi lény mivoltunkat. Van néhány közösség ami nélkülözhetetlen, ilyen például a család, nemzet és az egyház közössége is. Legyünk nyitottak, és építsük ezeket a közösségeket – hangsúlyozta.
A diákok számos szakterületen versenyképes, korszerű tudást szerezhetnek
Prof. Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora rámutatott, hogy a fiatal korosztályban alakulnak ki leginkább azok az érdeklődési területek – legyen szó művészetről, sportról, kultúráról vagy tudományról –, amelyek végigkísérhetik őket egész életükön. Ugyanilyen fontosak az emberi kapcsolatok, ismeretségek, barátságok, melyek akár életre szólóak is lehetnek. Amikor a fiatalok a továbbtanulásról döntenek, érdemes szem előtt tartaniuk, hogy Békés vármegyében is számos szakterületen versenyképes, korszerű tudást szerezhetnek.
Alternatívákat kínálnak a diákoknak az ifjúsági napon
Mucsi Balázs, a Rákóczi Szövetség alelnöke és a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója kifejtette, hogy az ilyen alkalmakon alternatívákat szeretnének kínálni a diákok számára. A Békéscsabai Szakképzési Centrum elkötelezett amellett, hogy a diákok ne csupán szakmai és elméleti tudást szerezzenek, hanem pozitív erkölcsi és emberi tulajdonságokat is fejlesszenek. A rendezvény célja, hogy különböző területeken sikeres, Békés vármegyéhez kötődő előadókat hívjanak meg.