Füzesgyarmat

2024.09.08. 08:16

Kétmillió forintnyi ösztöndíjat adtak át

Kiosztották a napokban Füzesgyarmaton a Zs. Nagy Lajos Hunor Emlékalapítvány díjait, 37 arra érdemes diák számára összesen 1,9 millió forintot biztosítottak – ismertette Balázsi László nyugalmazott unitárius lelkész, megbízott püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Licska Balázs

A közösségi házban tartott emlékező istentiszteleten megemlékeztek a 32 éve tragikus körülmények között elment névadóról, majd kiosztották a díjakat. Idén 40, 45, 50, 55, 60 és 75 ezer forintot kaptak az arra érdemes tanulók, a diákok összesen 1,9 millió forintot vettek át. 

ösztöndíj, Füzesgyarmat, Balázsi László
Balázsi László őszinte emlékezéssel kötötte össze az induló tanévre szóló útmutatásokat Forrás: Beol-archívum

Ezt követően a névadó bátyja, Zs. Nagy Sándor biztatta a diákokat, Balázsi László pedig őszinte emlékezéssel kötötte össze az induló tanévre szóló útmutatásokat. A diákok nevében Földi Annamária debreceni egyetemista mondott lélekemelő köszönetet, köszöntést. 
A temetőben elhelyezték a névadó síremlékén a virágokat, ahol a szintén debreceni egyetemista Bátori Lara olvasta fel Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk című versét. A megemlékezés zárásaként Tóth Zoltán református lelkész mondott köszönő, elbocsátó szavakat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában