2024.09.06. 12:45
Bezár a Napraforgó, léptek az ellátás nélkül maradó fogyatékossággal élők érdekében
Felfüggeszti a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete a Napraforgó intézményében a fogyatékossággal élők nappali ellátását – ismertette a pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter. Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy mi lesz azzal a 70 fogyatékossággal élővel, családdal, akiket a szolgáltatás megszüntetése érint. A sajtótájékoztatón emellett beszélt Ónodi Henrietta támogatásáról és a CsabaParkban elpusztult kecskegidáról is.
Szarvas Péter elmondta, hogy évekkel ezelőtt otthonra talált a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete az egykori 3. Számú Általános Iskola Kölcsey utcai, önkormányzati tulajdonban lévő épületében – amely egyébként nemrég komoly felújításon és bővítésen esett át. A Napraforgó intézményben alapvetően enyhe, közepes vagy súlyos fogyatékossággal élők számára nyújtanak nappali gondozást, nevelést, fejlesztést.
Hetven fogyatékossággal élő sorsa vált kérdésessé
Békéscsaba polgármestere hozzátette: egy hónappal ezelőtt értesültek arról, miszerint az egyesület saját hatáskörben úgy döntött, hogy a nappali ellátást ezen a telephelyen megszünteti, felfüggeszti. Tájékoztatást kértek, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez, amely mintegy 70 ellátottat, családot, köztük 40 békéscsabait érint, hogy miként alakul a sorsuk. Hangsúlyozta: el tudták érni tárgyalásokkal, hogy a szolgáltatást ne szeptember elején függesszék fel, hanem csak október 6-án.
Így több mint egy hónap maradt, hogy rendeződhessen a helyzet – emelte ki. Beszélt arról is, hogy az egyesület nem hagyta magára az ellátottakat, komoly munkával próbál mindenki számára megoldást találni. Vannak, akik felügyeletét más ellátási formában találták meg, vannak, akikről pedig a család gondoskodik majd, ezek a családok állami támogatásra, gyermekek otthongondozási díjára (GYOD) jogosultak.
Szarvas Péter polgármester: mindenki számára találnak megoldást
A legfrissebb tájékoztatás alapján négy olyan ellátott van, akinek a sorsa eddig nem rendeződött – folytatta Szarvas Péter polgármester. Hozzáfűzte: találkozik az érintett családokkal, az önkormányzat felvállalta a koordináló szerepet, és immár fel is vették a kapcsolatot minden olyan Békéscsabán működő állami, egyházi, civil szervezettel, akik nappali ellátást biztosítanak fogyatékossággal élők számára. Bízik benne, hogy mind a négy fiatal számára lesz megoldás.
Nem szabad összevissza etetni az állatokat a CsabaParkban
Nem lehet bármivel, összevissza etetni az állatokat a CsabaParkban, az állatsimogatóban – erről is beszélt a városvezető annak kapcsán, hogy a közelmúltban elpusztult egy kecskegida. Azt kérte a látogatóktól, hogy tartsák be a kifüggesztett szabályokat – volt, hogy szendvicset találtak a gondozók az állatoknál –, és egyébként nem is kell őket etetni, hiszen mindent megkapnak az állatok – a kecskéktől a pávákig –, amire szükségük van.
Az elpusztult kecskegidáról elmondta: egy lesoványodott, nem megfelelő egészségi állapotban lévő állatra figyeltek fel a látogatók, az állatot pedig el is vitték. Ezt követően egy vizsgálatot folytattak le, a hatóság nem tárt fel szabálytalanságot, kiderült, hogy egy életképtelen egyedről volt szó. A hatóság ugyanakkor azt kérte, hogy legyen fokozottabb a gondozói és az állatorvosi felügyelet az állatsimogató állatai számára, illetve helyezzenek ki kamerát is a területre.
Ónodi Henrietta kezelésére 10 ezer dollárt ad Békéscsaba
Remélem, hogy a kezelés eredményeként javulni fog Ónodi Henrietta állapota – mondta Szarvas Péter polgármester. A közelmúltban értesültek arról, hogy az olimpiai bajnok tornász, Békéscsaba díszpolgára megbetegedett. Felvették a kapcsolatot a családdal, és az önkormányzat 10 ezer dollár – 3,6 millió forint – támogatást nyújt a felépüléséhez. Mostanra sikerült megválaszolni azt a kérdést, hogy ezt miként biztosíthatnák. Arra a bankszámlára küldik a pénzt, amelyre – mint a város díszpolgára számára – egyébként is havonta utalnak, esetenként nagyjából 210 ezer forintot.