2024.09.18. 13:52
Utoljára ültek össze az eleki német nemzetiségiek
Megtartotta az eleki német nemzetiségi önkormányzat az új önkormányzat megalakulása előtti utolsó ülését a június 9-i választások után – számolt be a hírről Szelezsán György polgármester közösségi oldalán.
Mint a városvezető Facebook bejegyzésében írta, a napokban tartott ülésen lehetősége volt megköszönni az elmúlt öt év eredményes munkáját, amelyet a közösség érdekében végeztek. Hangsúlyozta, külön megtiszteltetés volt számára, hogy egy emléklappal köszönthette Niedermayer Ernőt, aki több mint 25 éven át volt a német nemzetiségi önkormányzat elkötelezett tagja.
A polgármester megjegyezte, hogy Niedermayer Ernő az aktív munkát most befejezi a nemzetiségi önkormányzat életében, de a tapasztalatára és tanácsaira a jövőben is számítanak. Kiemelte, hálásak neki a közösségért végzett áldozatos szolgálatáért. Szelezsán György végül megköszönte minden képviselőnek az elmúlt évek közös munkáját, és bízik benne, hogy a jövőben is folytatják a város építését és fejlesztését.