Árvíz

2024.09.21. 18:43

Rántott húsos szendvicseket küldtek Békésről a gáton dolgozóknak

Gál László és felesége, Gál Lászlóné Ildikó a békési Nagyház Pince Borozó üzemeltetői is gondoltak a dunai gátakon dolgozó emberekre. Kétszáz rántott húsos szendvicset készítettek szombaton hajnalban – számolt be az eseményről Facebook-oldalán Dankó Béla országgyűlési képviselő.

Papp Gábor

A szendvicsek az árvízi védekezésben helyt állók egy részének szombati ebédje volt Neszmélyen, valamint Gál Lászlóék ásványvizet és üdítőket küldtek az ebédhez. A finomságokat Dankó Béla országgyűlési képviselő jutattta el a gátakra.

árvíz, szendvics, gát, segítség, Dankó Béla, Gál László
Gál Lászlóék örömmel készítették el a szendvicseket, amit Dankó Béla juttatott el az árvízi védekezésben résztvevőknek. Fotó: Jenei Péter

Gál László elmondta, amint értesültek, hogy milyen komoly árvízi helyzet alakult ki, azonnal úgy gondolták, hogy a maguk lehetőségei között igyekeznek segíteni.

Még a hét elején felvettem a kapcsolatot Dankó Bélával, akiről tudtam, hogy ott van az árvízi védekezés helyszínén. Miután beszéltünk arról, hogy pénteken egy rövid időre hazajön a vármegyébe, majd szombaton visszamegy az árvízhez, abban maradtunk, hogy a segítségével juttatjuk el a szendvicseket a védekezésben dolgozókhoz. Szombaton hajnalban két munkatársunkkal hajnali ötkor kezdtük a munkát, hogy reggelre el is készüljenek a szendvicsek. Jól eső érzés, hogy valamit segíthettünk, hiszen Tarhoson magam is átéltem, milyen, amikor árvízzel kell küzdeni.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában