2024.07.24. 13:11
Mezőberényiek úszták át a Balatont
A mezőberényi önkormányzat értesülései szerint a közel 11 ezer résztvevőből 17 mezőberényi és számos Mezőberényhez kötődő sportember vett részt a 42. Lidl Balaton-átúszáson.
Facebook-oldalán a mezőberényi önkormányzat emlékeztetett arra, hogy a BSI Magyarország július 21-én rendezte meg ikonikus nyíltvízi úszóeseményét, a 42. Lidl Balaton-átúszást és a Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távon 17 mezőberényi is elindult. 16-an az 5,2 kilométeres távon, egy sportember pedig a Lidl Balaton-áthúzás 5,2 kilométeres távon indult SUP-deszkával.

Többen az idén is a Mezőberényi Vizi Sport Egyesület tagjaként teljesítették a távot. Az önkormányzat név szerint is közölte a berényi résztvevők névsorát. Eszerint Binder Anikó, Földiné Oláh Anikó, Ilyés Inez, Kajlik Mária, Drenyovszki János, Kovács János, Fesető Rebeka, Fesetőné Sípos Judit, Pónya Árpádné, Ramosné Botyánszki Edit, Schultz György, Schultz Márton, Schultzné Szász Magdolna, Simcsik László, Simcsik Szilvia, Tánczos Eszter, illetve sup-deszkán Hajdu Nóra teljesítette a kihívást. Hozzátették, többek között részt vett az átúszásban Márta Lohle (Mórocz) és a Mórocz Ági is.