BSZC

2023.10.03. 15:26

A Kemény tanulóit segíti a Magyar Logisztikai Egyesülettel kötött megállapodás

Egy immár egyéves együttműködést foglaltak keretbe azzal a megállapodással, amelyet kedden szignózott a Békéscsabai Szakképzési Centrumban a BSZC Kemény Gábor Technikum és a Magyar Logisztikai Egyesület vezetése. Az intézményben komplex képzést nyújtanak a fiataloknak, ezt erősítik meg most a partnerséggel, amelynek nyertesei a diákok lesznek.

Licska Balázs

Együttműködést kötött a Magyar Logisztikai Egyesület és a BSZC Kemény Gábor Technikum. A megállapodást dr. Doór Zoltán, Mucsi Balázs és Malatyinszki Péter írta alá. Fotó: Bencsik Ádám

Fontosnak ítélik, hogy kiaknázzák azokat a felsőoktatási intézményektől, szakmai civil szervezetektől érkező lehetőségeket, amelyek többletet jelentenek a diákok számára, akár szakmai, akár szakmán kívüli területen – fogalmazott elöljáróban Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója. Emlékeztetett, hogy a BSZC Kemény Gábor Technikum, valamint a programok szervezésében, koordinálásában részt vevő, munkaadókat és munkavállalókat egyaránt segítő Magyar Logisztikai Egyesület korábban is kapcsolatban állt.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben logisztikai képzésről van szó, akkor Békés vármegyében nem lehet más választás, mint a Kemény. Hiszen kapcsolatban állnak a tudást hordozó szakmai civil szervezetekkel, továbbá például a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai gazdasági karával is. Így egy olyan életutat is mutathatnak a diákoknak, a technikusi végzettséggel rendelkező fiataloknak, amely a felsőoktatásba vezet.

A Magyar Logisztikai Egyesület elnöke, dr. Doór Zoltán elmondta, hogy egy éve tart az együttműködés, a keményesekkel a logisztika területén közös programokat valósítanak meg.

A meglátása szerint Budapest, az M0-s környéke hamarosan betelik logisztikai központokkal, ipari üzemekkel, ezért is alakítanak ki vidéken újabb gazdasági centrumokat. Úgy véli, Magyarország logisztikai forradalom előtt áll. A logisztikai tevékenység GDP-hez, bruttó hazai termékhez viszonyított aránya itthon 5-7 százalék, míg a fejlett országokban 15 százalék körüli.

A gyáraknak nyersanyagokra van szükségük, azok behozatalához logisztikusra van szükség; a kész termékek jelentős része pedig külföldre kerül, a kivitelhez szintén szakember kell. Szerinte rövidesen megnő az igény a logisztikusokra, vidéken is, és ebben, a szakember-utánpótlásban van fontos szerepük az olyan szakképzési centrumoknak, mint a békéscsabai. Bízik benne, hogy ebben a térségben is jelentős gazdasági, logisztikai fejlődés indul el, az egyesület ebben partner lenne.

A BSZC Kemény Gábor Technikumban a felsőoktatás felé is utat mutatnak. A Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja, dr. Árpási Zoltán elmondta, hogy a karon közel húsz éve érhető el műszaki menedzser képzés, logisztikai szakiránnyal, specializációval is. Egy belátható életpályát, karrierutat mutatnának a fiatalok számára; és ebben együttműködnek a keményesekkel.

Ő is azt tapasztalta, hogy egyre nagyobb az igény a logisztikai szakemberekre. Most hatvan elsőst vettek fel csak a műszaki menedzser szakra – itt nőttek leginkább a beiskolázási számok –, akik kétharmada levelezős hallgató, azaz a diákok többsége a versenyszférából, a szakmából érkezik, hogy bővítse tudását.

KERETES

Kirándulhattak a keményesek

A BSZC Kemény Gábor Technikum igazgatója, Malatyinszki Péter elmondta, hogy egyéves múltra tekint vissza a békéscsabai középiskola és a Magyar Logisztikai Egyesület együttműködése.

Az elmúlt időszakban sok szakmai kiránduláson vettek részt a diákok, betekintést nyerhettek azokba a munkafolyamatokba, amelyeket végzés után esetleg ők végeznek majd. Megnézték a Budapesti Közlekedési Központ forgalomirányító központjában, hogy miként irányítják egy európai főváros járműveit, illetve ellátogattak Fényeslitkére, az egyik legmodernebb logisztikai központba. A tervek között szerepel, hogy megnézik a honvédség anyagellátó raktárbázisát is.

Amellett, hogy a középiskola kínálatában elérhető a logisztikai technikus és a közlekedésüzemvitel-ellátó technikus képzés is, az intézmény rész vesz a Honvéd Kadét Programban. Hangsúlyozta, hogy igyekeznek a diákoknak komplex képzést nyújtani, ebben az együttműködések segítenek, és a megállapodások legnagyobb nyertesei a fiatalok. Azok, akik szeretnének elhelyezkedni, végzés után el tudnak, azok, akik tovább folytatnák tanulmányaikat, továbbmehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában