2023.10.03. 13:37
Bekapcsolódtak az orosháziak a világ legnagyobb tanórájába - galériával
A Világ Legnagyobb Tanórája programhetének nyitóeseményét a Gyulai SzC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola diákjai érdeklődve figyelték hétfőn. Iskolájuk ugyanis jelentkezett a felhívásra. Kedden pedig az oktatási intézmény ebédlőjében két osztályközösséghez előadók és vendégek is érkeztek. Mások pedig projektmunkájukkal kapcsolódtak be a programba.
A Vöröskereszt segítő munkájával ismerkedtek a fiatalok.
Fotó: Csete Ilona
Micsoda jó lehetőség – ezt az iskola ebédlőjében, a készülődés perceiben fogalmazta meg Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Vármegyei igazgatója, az egyik meghívott vendég, amikor a házigazda, Jakóné Varga Erika a Világ Legnagyobb Tanórája programról mesélt neki.
A diákok érkezése után a pedagógus nemcsak Tóth Zoltánnét, valamint orosházi munkatársát, hanem egy jelenleg Orosházán élő ukrán menekült család egyik tagját, Yulia Mironovát is bemutatta. Az interaktív beszélgetés előtt a résztvevők megtudták, mit is jelent a világ legnagyobb tanórájához való csatlakozás, hogy a középiskolásoknak milyen témafeldolgozást ajánlottak idén (a tanulók megismerkedhetnek a legfontosabb nemzetközi és hazai humanitárius segélyszervezetek tevékenységével, akcióikkal; megtapasztalhatják a mindennapjait és tevékenységük fontosságát a magyar társadalom számára).
Az orosházi diákoknak a vármegyei szervezet igazgatója bemutatta a Vöröskereszt nemzetközi és hazai tevékenységét, kiderült, a fiatalok már találkoztak sokrétű munkájukkal, például iskolájukban is évente szerveznek véradásokat, az elsősegélynyújtásról, az újraélesztés tudnivalóiról is volt már alkalmuk elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerezni.
Bekapcsolódtak az orosháziak a világ legnagyobb tanórájába
Fotók: Csete IlonaNem csak békeidőben van sok munka. A Vöröskereszt napi feladatai közé tartozik a menekültek ellátása.
Tóth Zoltánné tájékoztatója után a látássérült ukrán fiatal mesélt élete alakulásáról, aki családjával menekült el szülőhelyéről a háború kitörése után. Orosházán a Vöröskereszt és az önkormányzat segítségével megoldódott a lakhatásuk.
Yulia a beszélgetés előtt zenei ráhangolódásként eljátszotta a Tavaszi szél vizet áraszt dalt, majd az orosházi diákok kérdéseire válaszolva mesélt családjáról, sorsa alakulásáról. A program végén a diákok még számos, személyes kérdést intéztek az ukrán fiatalhoz.