2023.06.08. 12:11
Utak, munkahelyek létesülnek Békéssámsonban
Jó híreket jelentett be a közelmúltban Annus István polgármesterrel Erdős Norbert. A térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán számolt be a részletekről.

Annus István és Erdős Norbert.
Forrás: Facebook
Másfél évvel ezelőtt 48 millió forint forrást nyertünk külterületi utak fejlesztésére. Ebből a község két szélén több mint ezer méter hosszban utak újulhatnak meg. Ez a típusú támogatás elsődlegesen a gazdavilág munkáját hivatott segíteni, de Annus Istvánnal úgy látjuk, hogy első körben a település utcáinak az állapotát kell fejlesztenünk – fogalmazott Erdős Norbert.
– Új munkahelyek létrejöttéről is be tudtunk számolni. Büszkék vagyunk rá, hogy a Szefo Zrt. Békéssámson mellett döntött. Megnyitotta varrodáját, ahol jelenleg 17 családos anyukának biztosítanak munkalehetőséget. Azért dolgozunk, hogy őszig a munkavállalók száma akár 30-40 főre emelkedjen.