2023.06.04. 10:11
Szénásról a Kurtics citerásai fesztiváloztak Magyarcsernyén
A vajdasági testvértelepüléséről érkezett a nagyszénási képviselő-testülethez meghívó. Magyarcsernye a hétvégi fesztiváljára invitálta a szénásiakat.
Táncos, zenés forgatag, élmény jellemezte ezt a hétvégét Magyarcsernyén
Forrás: BMH
Nagyszénás és Magyarcsernye testvértelepülési kapcsolata több mint 50 éves. Az elmúlt évtizedek alatt folyamatosak voltak a hivatalos és a civil látogatások.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, az Ady Endre Művelődési Egyesület, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség támogatói és szakmai partnersége mellet a hétvégén Gyöngyösbokréta fesztivált tartottak Magyarcsernyén. Erre hívták meg Nagyszénást.
A település és magyar közössége számára felemelő pillanat a 2023-as év, hiszen első ízben nyerte el a fesztivál házigazdájának a jogát. A fesztivált a Gondoskodó nemzet éve jegyében, ezen a hétvégén tartották – ünnepelve hagyományaikat, a megtartó erőt, a gondviselést és a nemzeti összetartozás napját. 2023-ban Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát is ünnepelik – a fesztivál az ő öröksége előtt is tisztelettel adózott.

Forrás: BMH
Magyarcsernyére érkeztek énekes, hangszeres és táncegyüttesek, szólisták és zenekarok. Nagyszénást Nagy Attiláné alpolgármester és a Kurtics citerazenekar képviselte.