Június 4.

2023.06.05. 10:17

Szabadtéri istentisztelet tartottak az összetartozás jegyében Békéscsabán – galériával

Összefogásból megszületett, újszerű kezdeményezés helyszíne volt Békéscsaba, konkrétabban a Széchenyi liget, június 4-én. Négy keresztény felekezet hat gyülekezete, közössége közös, szabadtéri istentiszteletre hívta a város lakosságát.

Szegfű Katalin

Az igehirdető Nith András, a Békéscsabai Szabadkeresztény Gyülekezet lelkipásztora volt.

Fotó: Szegfű Katalin

Az igehirdető Nith András, a Békéscsabai Szabadkeresztény Gyülekezet lelkipásztora volt. Érdekesség, hogy erről a keresztyén közösségről már 1923-ból, éppen 100 évvel ezelőttről vannak a megyeszékhelyről írásos feljegyzések. Nith András a június 4-i nemzeti összetartozás napjából kiindulva arról beszélt, hogy hite szerint Isten az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, és nem hagyja elveszni sem a teremtményeit, sem a nemzeteket. Bár 103 évvel ezelőtt a magyarság jelentős veszteségeket élt át, néhányan már a nemzet halálát vizionálták, Isten mégis megtartotta mindmáig a világban szétszórtságban élő magyarokat. Ehhez hasonlóan a veszteségeket átélt, elszenvedett emberek számára is Isten ad esélyt a változásra, erőt az újrakezdéshez, az elrontott dolgok kijavításához. Az igehirdető fiatal lelkipásztor Lázár feltámasztásának János evangéliumában leírt története alapján fűzte gondolatait. Kiemelte, hogy a legyőzhetetlennek hitt akadályok közepette, a halottnak hitt élethelyzetekben Isten napjainkban is gyakran tesz csodát. Munkáját csodás gyógyulások és életmegújulások jelzik – fejtette ki Nith András.

Az Isten szabad ege alatt a Körösök Völgye Natúrpark árnyat adó fái alatt megtartott eseményen Kesjár Zsolt, a Békéscsabai Agapé Gyülekezet lelkipásztora arról beszélt, hogy az alkalmat a szervező hat közösség vezetőinek és tagjainak elköteleződése, áldozathozatala hívta életre. Különböző felekezetekből jönnek, de ugyanazt a Jézus hirdetik, ugyanabból a Bibliából és az összefogás jegyében szervezik ezeket a közös istentiszteleteket. Mindannyian hiszik, hogy ez a szolgálatuk Isten áldását hordozza és javára lesz a régiónak, a megyének és a városnak. A szervezőmunkát egyébként a Békéscsabai Baptista Gyülekezet, az Újforrás Baptista Gyülekezet, a Békéscsabai Agapé Gyülekezet, a Magyar Pünkösdi Egyház Kőszikla Gyülekezete és Teljes Evangélium Gyülekezete, továbbá a Békéscsabai Szabadkeresztény Gyülekezet vállalta és végezte. 

A másfélórás istentisztelet a karizmatikus közösségekben megszokott menetrendet követte. Nagy szerepet kapott benne a zene, az énekes dicsőítés, az igehirdetés és az imádkozás. A zenei szolgálatot az Újforrás Baptista Gyülekezet fiataljai végezték. 

A tervek szerint a jövőben rendszeresen tartanak majd hasonló alkalmakat, legközelebb az ősszel. Szeretnék megszólítani a valamilyen ok miatt Istentől eltávolodott békéscsabai vagy a környező településeken élő személyeket, és azokat, akik a hagyományos egyházi formák között nem érzik magukat otthonosan vagy a vallásosság új formáit keresik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában