2023.06.19. 18:19
Orvosolják az orosházi kórház előtt a parkolási gondokat
Mintegy 900 millió forintos forrásból, két ütemben, megvalósul a közlekedés fejlesztését célzó pályázat Orosházán. A több helyszínt érintő beruházás tavaly kezdődött el a városban. A pályázat keretében négy helyszínen összesen 226 új parkoló épül.
Több mint kétszáz parkolóhelyet alakítanak ki.
Fotó: orosházi önkormányzat
A kórház mögött, a Bajnok utcában az újonnan megépült 24 parkolót már használatba is vehették az autósok. Jelenleg a kivitelező a Kórház utcában dolgozik: a bérház felőli oldalon (a táblák kihelyezésének, burkolati jelek felfestésének kivételével) a vége felé közeledik a munka. A mentőállomás oldalán is elkezdték a kivitelezést, ott azonban még több aprólékos feladat is van, többek között az ivóvíz-vezeték kiváltása. A Kórház utcában 40 parkolót alakítanak ki összesen. Ezt követően a Hajnal utcában 60, a Hajnal közben 47, az Ady utcában pedig 53+2 férőhelyet építenek ki a parkolási gondokat enyhítendő.
A helyszínen a munkálatok haladását kedden ellenőrizte Dávid Zoltán polgármester és a körzet képviselője, Gyapjasné Béres Enikő. Tájékoztatásuk szerint előreláthatólag még három hétig dolgozik ezen a területen a kivitelező, addig is a közlekedők türelmét, megértését kérik.
Szintén pályázati forrásból valósul meg több kerékpárútszakasz felújítása, mintegy 5 kilométer hosszúságban – van, ami már el is készült –, kerékpáros nyomvonalakat festettek fel és új kerékpárút is épül a következő hónapokban, mégpedig Gyopároson a Szentesi úti körforgalomtól indulva egészen a Gyopárosi úti Alföld Gyöngyéig.