Elszállítás

2023.06.02. 12:43

Most szombaton kezdődik a lomtalanítás Békéscsabán

Most szombaton, június 3-án tartanak lomtalanítást Jaminában, a Kenderföldeken, Mezőmegyeren, Fényesen, Gerlán, a Dobozi út elkerülőn kívüli szakaszán, a Szója és a Meteor utcákban.

L. B.

Fotó: Shutterstock

Az akció jövő héten folytatódik, június 10-én viszik el a kitett felesleges holmikat a belvárosban, az I., a II., a III., a IV. és a VI. kerületben, Vandháton, a Béke-, a Keleti- és a Borjúréti-kertekben, a Kastélyszőlőkben.

A szemétszállító cégnél azt kérték, hogy olyan lomokat tegyenek ki a békéscsabaiak, amelyek maximum 100x100x80 centiméteresek, amelyeket kézi erővel is meg tudnak emelni, be tudnak tenni a kukásautókba a szakembereik. Az akció keretében ki lehet pakolni bútorokat szétszedett állapotban, ágyneműket és ruhaneműket, matracokat, szőnyegeket többek között. Viszont a gumit, az építési törmeléket és az elektromos háztartási eszközöket nem viszik el.

Az elektronikai hulladékot külön gyűjtik egy akció keretében. Június 6-án, kedden 8 és 16 óra között Jaminában, a Mazán László utca 18. szám alatt; június 8-án, csütörtökön 8 és 16 óra között pedig a CsabaPark Gyulai úti oldalán lehet ingyen leadni a régi tévéket, hűtőszekrényeket, mosógépeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában