Végvári Napok

2023.06.30. 11:43

Ismét megelevenedik a gyulai várostrom

457 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az 1566-os ostrom hősei előtt nyolc helyszínen, több mint kétszáz hagyományőr tiszteleg azzal, hogy hadijáték keretében eleveníti fel az egykori történéseket – tájékoztatta hírportálunkat közleményében a gyulai Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

Papp Gábor

A programok – a várban és a várfürdőben megrendezett események kivételével – díjtalanul látogathatók. Archív fotó: Für Henrik

Valós eseményeket idéz fel július utolsó hétvégéjén 16 hagyományőrző csoport 214 hagyományőrzője, akik a gyulai vár 1566-os ostromát játsszák újra Magyarország egyik leglátványosabb hadijátékán. Az előadást ráadásul ez alkalommal is élőben kommentálja, a történéseket magyarázza majd Prof. Dr. Csikány Tamás hadtörténész, nyugállományú dandártábornok.

A július 28-30. közötti háromnapos rendezvény leglátványosabb eleme, a gyulai vár 1566-os ostromának megjelenítése, a hadijáték forgatókönyve a tényleges történelmi eseményeket mutatja be. A csata során a filmekben is használatos pirotechnikai speciális effekteket, lövéseket, becsapódásokat megjelenítő termékeket, fényeffekteket és fütyülő csöveket használnak fel, amelyeket a Leskovics Pirotechnika Kft. helyez el és működtet. Annak érdekében, hogy a robbanások még látványosabbak és élethűbbek legyenek, a pirotechnikai eszközökön kívül lisztet és virágföldet is használnak.

Kerecsényi László és mintegy 2-2,5 ezer várvédője a nagyjából tizenötszörös túlerővel szemben a magyar hadtörténetben páratlanul hosszú ideig, 63 napon át tartotta a gyulai várat. Dobónak és katonáinak 38 napig kellett kitartania Egerben, Zrínyi pedig 34 nap után tört ki embereivel Szigetvárról.

A Gyulai Végvári Napok programjának felépítése az elmúlt években megszokottat követi: az érdeklődők megismerhetik a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézik számukra a kor harci szellemét. Elmesélik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. Az utóbbi évekhez hasonlóan az érdeklődők idén is benézhetnek a Várkertben táborozó hagyományőr egyesületek sátraiba, testközelből ismerhetik meg, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.

A rendezvény leglátványosabb eleme, a gyulai vár 1566-os ostromának megjelenítése. Archív fotó: Für Henrik

A rendezvény ebben az évben is a résztvevő hagyományőrök felvonulásával indul pénteken este, akik a Kossuth téren és a Vízügyi Igazgatóság előtt díszsortűzzel is tisztelegnek majd a 16. századi várvédők előtt.

A Végvári Napok helyszínei a 16. századi erődítmény részeiről kapták a nevüket: a hagyományőrző események a vár mellett a huszárvárban, a nyugati palánk, a nyugati földbástyák, a vizesárok, az északi földbástyák helyszínein és a történelmi belvárosban zajlanak majd.

Esténként idén is dönthetnek a látogatók, hogy könnyűzenei vagy korabeli koncerten vennének-e részt; a vár előtti rendezvénytéren a Show&Bors Zenekar, az Antovszki Band és Rúzsa Magdi produkcióját hallgathatják esténként, míg a vár másik oldalán, a sátortáborban a hagyományőrökkel a Régi Világzene – szelindek és a Hollóének Hungarica Régizene Együttes mulatozik.

A programok – a várban és a várfürdőben megrendezett események kivételével – díjtalanul látogathatók.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában