2023.06.19. 13:55
Hogyan lehet Isten a sebésszel a műtőben? Békéscsabán tartott előadást dr. Csókay András – galériával
A Jót Tenni Jó Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében a békéscsabai Páduai Szent Antal Társszékesegyházban, annak búcsúja napján, vasárnap dr. Csókay András idegsebész professzor volt a vendég. A világhírű orvost elkísérte dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus-jogász és Muhari-Papp Sándor Balázs festőművész, akikkel így hármasban egy éve járják az országot és már közel 100 hasonló előadást tartottak templomokban, imaházakban.
Megtéréséről, személyes istenhitéről és szolgálatáról tett bizonyságot a professzor.
Fotó: Szegfű Katalin
A „Krisztus, a tudomány megváltója” címmel meghirdetett szabadegyetemi előadásra megtelt a több száz személy befogadására alkalmas istenháza, a hallgatóság között a csabai katolikus hívek mellett más felekezetekből is érkezettek is voltak, illetve nem keresztény személyek szintén érdeklődéssel hallgatták a kivetített képekkel kísért előadást.
Csókay professzor országos hírnévre pár éve a bangladesi sziámi ikergyermekek szétválasztásának komplikált operációsorozata kapcsán tett szert, melyet élénk sajtóérdeklődés követett, nemcsak idehaza, hanem nemzetközileg is. A professzor beszélt erről az esetről, de nem rejtette véka alá élete kudarcait, lelki mélységeit és elbukásait sem. Ő is, hasonlóan a másik két megszólalóhoz, megtéréséről, személyes istenhitéről és szolgálatáról tett bizonyságot, melyeket egyébként könyvekben is megírt. A még 2013-ban kiadott „Agysebészet rózsafüzérrel” című kötetben híven leírja annak a folyamatát, hogyan kapott – hite szerint Jézustól érkező – mennyei üzeneteket, melyekkel az elmúlt 20-30 évben olyan új agysebészeti gyakorlati eljárásokat sikerült világszerte bevezettetni, melyek javítják a túlélést a korábban esélytelennek látszó esetek egy részénél.
Idegsebész professzor előadása Békéscsabán
Fotók: Szegfű KatalinA professzor előadásában hangsúlyos volt annak a gondolata, hogy a tudomány és a keresztény hit remekül megfér egymás mellett. A tudomány igazolja Istent, Jézus feltámadásának valóságát, sőt a tudomány Istentől teremtett, így valóban igaz, hogy Krisztus a tudománynak is a megváltója.
– A Názáreti Jézust nem szokás emlegetni a tudomány világában, aki ezt teszi, azt Európában és Amerikában kinevetik és nevetségessé próbálják tenni – mondta el dr. Csókay András Békéscsabán. Hozzátette, hogy vele is ez történik hosszú ideje. Bátor bizonyságtételei, az operációk előtti közismert imádkozása ellenére, és egyes kollégái rosszindulata, az őt ért támadássorozatok mellett kész csoda, hogy még mindig dolgozhat egy budapesti kórházban.
– Jézus velem van a műtőben – foglalta össze egy mondatban hitvallását.
Beszélt továbbá tízéves kisfiának néhány évvel ezelőtti tragikus elvesztéséről is, és arról a lelki mélységről, amelyet ezután élt át. Elmondta, hogy mégis úgy érzi, ez a krízis megszilárdította hitét, végső soron Istenhez közelítette, jobb emberré tette.
Az előadás végén fényképek segítségével felidézte nigériai missziós útját. Kéthetesre tervezték, de végül hat hónapot voltak kénytelenek az afrikai országban eltölteni, mert a koronavírus-járvány miatt nem volt repülőút hazafelé. Ebben a szegény, az egészségügyi ellátásban alacsonyan álló országban is sokak (köztük agydaganatos gyerekek) köszönhetik az életüket neki és orvosi csapatának.
Az előadás végén dr. Csókay András dedikálta a „Megbocsátás Jézus-imával”, valamint az „Idegsebészet és hétköznapi misztika” című könyvét. Dr. Petrányi-Szöőr Anna pszichológus-jogász a „Bilincset kioldó ellenségszeretet”, míg Muhari-Papp Sándor Balázs festőművész „Kómámtól Bangladesig” című albumát hozta el és ismertette meg a békéscsabai publikummal.