Csárdaszállás

2023.06.05. 15:30

Éjszaka is társasoztak, mesét mondtak a könyvtárban

N. Sz.

Élmény volt hálóruhát venni a könyvtárban

Fotó: Szikra Brigitta

Könyvtári éjszakát szerveztek nemrég Csárdaszálláson. Szikra Brigitta közművelődési szakember elmondta, a helyi közösségépítő programon óvodás és általános iskolás korú gyermekek vettek részt; a csapat Activity játékkal hangolódott, azután rejtvényt fejtett, majd szemezgetett a kedvenc mesékből, történetekből. 

– A kalandot éjszakai lakomával – az önkormányzat által biztosított óriáspizzával és az egyik édesanya által sütött palacsintákkal – fűszereztük meg. Mindenki hozott magával hálózsákot, pizsamát, így a közös filmnézés után bekuckóztunk a könyvtári szobába – tette hozzá az ötletgazda. Kiemelte, a különleges program annyira jól sikerült, hogy szeretnének hagyományt teremteni. Nem is várnak a jövő esztendőig, ha kitör a vakáció,  újabb nyárindító könyvtári éjszakát szerveznek. Júliusban és augusztusban sem fognak unatkozni, először bográcsozós, sátrazós estére, majd családi napra invitálják a helyieket. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában