2023.06.23. 11:10
Egy csokorba válogattuk a legfrissebb csabai híreket
Fussa át, mi történt a megyeszékhelyen az elmúlt napokban!
Forrás: Shutterstock
A parkolásról is egyeztettek
A CsabaPark kapcsán a városi közgyűlés csütörtökön tartott ülésén Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) elmondta, nőtt a hatékonysága a városüzemeltetési kft.-nek, ám nagyobb előrelátásra lett volna szükség; a Körte sori oldalra telepítették a kalandparki elemeket, miközben a Gyulai úton épült meg a parkolók zöme. A városfejlesztési kft. ügyvezetője, dr. Sódar Anita elmondta: nemcsak a térköves parkolókban lehet megállni a Körte soron, a futballpályánál, a kutyafuttatónál szintén van hely, sőt tervezik mulcsos parkolók építését a TOP Plusz keretében .
A város pénzügyi helyzetéről is szó esett
Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) a városi közgyűlésen elmondta, kormányzati támogatás révén bővültek a források, többet tudnak városüzemeltetési feladatokra is szánni. Például 30 millió forint megy fás szárú növények gondozására – azon belül korábban kiszáradt fák kivágására –, illetve minden választókerület kap 2-2 milliót kommunális fejlesztésekre. A helyi gazdaság élénkítését célzó beruházásokra 286 milliót különítettek el. Opauszki Zoltán tanácsnok (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy komoly kormányzati segítséget kapott az önkormányzat, amely lehetővé teszi, hogy fontos célokat valósítanak meg; míg dr. Szigeti Béla (Hajrá Békéscsaba) a tartalékok fontosságáról beszélt. Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) hangsúlyozta, hogy a választókerületek fejlesztésére a plusz 2 millió forinttal, ahogy tavaly, idén is 4 milliót tudnak szánni. A városvezető elmondta: július elején dől el, hogy melyik vállalkozót bízzák meg a kiszáradt fák kivágásával, rengeteg igényt kell kielégíteni.
Emelik a gyermekétkeztetés díját
Szeptember 1-jétől újabb 9-10 százalékkal emelik a gyermekétkeztetési díjakat. A közszolgáltatást végző cég egyébként 17 százalékos növelést kért, ráadásul július 1-jétől. Így az óvodai és az általános iskola étkezésért – tízóraiért, ebédért, uzsonnáért – naponta bruttó 857 és 1112 forintot kell fizetni, míg egy középiskolai ebédért 767 forintot. Tavaly október 1-jétől, majd idén január 1-jétől is emelték a díjakat, mindez azt jelenti, hogy egy év alatt összesen 84 százalékkal növelik a menza árát Békéscsabán.
Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) elmondta, hogy a cég az inflációra, az élelmiszerárak emelkedésére hivatkozva kérte a díjak növelését. A vállalkozás javaslatához képest azért döntöttek az enyhébb növelés mellett, mert év végére az előrejelzések szerint lassulhat az infláció.
Innovációt valósítottak meg
Kiemelt dicséretben részesítették Belicza Áron és Kovács Gyöngyi Márta „Számítógépes látás a mikrobiológiában” című innovációs elképzelését a közelmúltban megtartott, 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián. A magánéletben egy párt alkotó fiatalok egy olyan eszközt fejlesztettek ki, amely jelenlegi fő funkcióját tekintve felfogható egy valós idejű mikroszkopikus élőlény-határozóként is, ami lehetővé teszi, hogy a tanulók és az érdeklődők önállóan és egyszerűbben fedezhessék fel a mikroszkopikus világot. Áron idén szerzett gazdasági informatikus végzettséget a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban, Gyöngyi pedig a Békéscsabai Belvárosi Gimnáziumban volt harmadéves, ahol emelt szinten biológiát és kémiát tanul.
Összeütközött két biciklis
A Szarvasi úti kerékpárúton szerdán délelőtt egy kerékpárral közlekedő fiatal lány nem tartott kellően jobbra, és összeütközött egy szemből érkező biciklissel. Mindketten elestek és könnyebb sérüléseket szenvedtek.