2023.06.30. 20:05
Diplomaátadó ünnepséget rendeztek pénteken délelőtt Gyulán - galériával
Tanévzáró és diplomaátadó ünnepséget rendezett a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar pénteken délelőtt Gyulán, a Nádi Boldogasszony plébániatemplomban. Az eseményen huszonnégy januárban és negyvenkét a júniusi záróvizsga időszakában végzett hallgatót köszöntöttek. A rendezvényen elismerések is gazdára találtak.
A friss diplomásokat köszöntötték a pénteki ünnepségen Fotó: Bencsik Ádám
Az ünnepséget dr. Janka Ferenc rektorhelyettes nyitotta meg, majd dr. Vincze Gábor dékán köszöntötte a frissdiplomásokat. Mint elmondta, úgy látja, hogy akik az adott szakterületeken magasabb szintű végzettséget szereztek, örömmel fogják művelni szakmájukat. A frissdiplomások az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben pótolhatatlan láncszemként dolgozhatnak. Beszédében felhívta a figyelmet az íratlan szabályok betartásának, a szakmai és emberi hitelesség megőrzésének fontosságára.
Diplomaátadó ünnepséget rendeztek pénteken délelőtt Gyulán
Fotók: Bencsik ÁdámMint elhangzott, a pénteki nap a hallgatóknak és az oktatóknak egyaránt jeles ünnep volt, amelyen a diákokon túl a Gál Ferenc Egyetem elismerésben részesítette a gyulai felsőoktatásért és a hallgatókért kimagaslóan tevékenykedő oktatókat és munkatársakat.
Arató Henriettát, az Elizabeth Hotel szállodavezetőjét kiemelkedő oktatómunkájáért címzetes egyetemi docenssé nevezték ki.
Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt Békés vármegye felsőoktatásáért végzett kiemelkedő munkásságáért a Gál Ferenc Egyetem szenátusa szintén címzetes egyetemi docenssé nevezte ki.
Az intézmény jogállásának változása lehetővé tette, hogy a korábbi címzetes főiskolai docensi, valamint tanári kinevezések péntektől címzetes egyetemi docensi, valamint címzetes egyetemi tanári címekké váljanak. Címzetes egyetemi docensi kinevezést Szilágyiné Tóth Erzsébet és dr. Pásztor Pál, címzetes egyetemi tanári kinevezést pedig dr. Bagdi Árpád Gyula és dr. Párducz László vehetett át.
A Gál Ferenc Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetéssel dr. Vincze Gábor címzetes egyetemi tanár, dékán munkásságát, míg a Gál Ferenc Egyetem Oktatói Emlékérem kitüntetéssel dr. Sándor Zita főiskola docenst ismerték el. A Gál Ferenc Egyetem Kiváló Gyakorlóhelye címet az Elizabeth Hotel Gyula érdemelte ki.
A végzős hallgatóktól Sióréti Sára egészségügyi szervező alapszakos hallgató búcsúzott. A végzős hallgatók nevében Orosz Nikolett köszönt el. A végzős hallgatók ezt követően az eskü szövegét mondták el Szarka Alex végzős hallgató vezetésével. Ezt követően adták át az okleveleket a frissdiplomásoknak: az ápolás és betegellátás alapszakon ápoló szakirány nappali és levelező tagozaton, az egészségügyi szervező szak egészségturizmus-szervező specializáció nappali és levelező tagozaton, a szociális munka szakon, az alkalmazott szociális gerontológiai szakirányú továbbképzésen és az egészségfejlesztő mentálhigiéné szakirányú továbbképzésen végzettek hallgatóknak.
Ezt követően a kar nyugdíjas-akadémiájának hallgatóit köszöntötték.
Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere beszédében hangsúlyozta, egy diplomaátadó valódi ünnep.
– A hallgatók olyan tudás birtokába jutottak, amelyért éveken át küzdöttek, és ami meghatározza hátralévő életüket – fogalmazott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a frissdiplomások olyan hivatást választottak, amelyben a tudás mellett a kedvességnek is óriási szerepe van.
– Az önök hivatása szeretet és emberség nélkül nem teljesedhet ki – hangsúlyozta a polgármester, aki beszédében azt kívánta a diplomásoknak, hogy élvezzék munkájukat, találják meg a lehetőségeket Gyulán és térségében, legyen boldog életük, mindig legyenek emberségesek, legyen a szívükben szeretet, és sose feledjék, hogy a mosoly ingyen van.
Az ünnepséget dr. Janka Ferenc rektorhelyettes zárta.