Vetélkedő

2023.06.10. 16:45

Biciklis és autós pályán is ügyeskedtek a családok Békéscsabán

A közlekedési szabályok ismeretéről adtak számot, tesztlapokat töltöttek ki, autós és biciklis pályán ügyeskedtek, elsősegélyt nyújtottak többek között azok a családok, akik részt vettek a baleset-megelőzési bizottság Közlekedik a család című vetélkedőjén szombaton a Škoda autószalonban.

Licska Balázs

Számos feladat várt a szülőkre és a gyermekekre szombaton Békéscsabán, a Közlekedik a család című vetélkedő vármegyei fordulójában.

Fotó: Bencsik Ádám

A megmérettetést vállaló 29 famíliára összesen tizenegy állomás várt. A feladatok között szerepelt továbbá, hogy a szülők időre szereltek be egy biztonsági gyermekülést a kocsiba, miközben a fiatalok egy kerékpárt öltöztettek fel a kötelező kellékekkel. De előkerült a részegszemüveg is, abban kellett egy kanyargós pályán, a bóják felborítása nélkül közlekedniük a szülőknek, majd kinyitniuk egy lakatot és összetenniük egy kirakót.

– Ahogy mindenki, a családok is közlekednek: járművezetőként és utasként, biciklivel, gyalogosan – mondta dr. Szombati Andrea, a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzáfűzve, pontosan ezért fontos ismerni azokat szabályokat, amelyeket be kell tartani, illetve azzal is érdemes tisztában lenni, hogy mi lehet a szabályszegések következménye.

Közlekedik a család vetélkedő
Fotó: Bencsik Ádám

Hangsúlyozta, hogy a vetélkedőn rengeteg játékos, igazi élményt adó feladat várt a családokra. Ezek a reményeik szerint nyomot hagynak a szülőkben és a gyermekekben egyaránt, és a jövőben meghatározzák azt is, hogy miként viszonyulnak a családtagok a közlekedéshez, a szabályokhoz.

A Közlekedik a család vármegyei fordulóján a békési Kovács család győzött, így ők képviselhetik Békés vármegyét az országos fináléban. A második helyen az orosházi Szemenyei család végzett, a harmadik helyen pedig a sarkadi Fábián család.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában