Villámcsődület

2023.06.10. 12:38

Békéscsabán is magasba emelték a kicsiket - galériával, videóval

Több kisgyermekes család vett részt azon a flashmobon, villámcsődületen szombaton a Csaba Centerben, amelynek keretében, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felhívására magasba emelték a gyermeket.

Licska Balázs

Többen emelték magasba a gyermeküket Békéscsabán.

Fotó: Bencsik Ádám

Herczegné Számel Annamária, a mozgalom békéscsabai vezetője elmondta: immár hatodik alkalommal szervezték meg ezt az országos akciót, amelyhez Békéscsaba mellett csatlakozott több mint negyven anyaországi és határon túli település.

Idén mottónak azt választották, hogy „Körülöttünk forog a világ!”, utalva arra, hogy szülőként a gyermek, a gyermeknek pedig a szülő jelenti az egész világot. A jelszó apropóján pedig, mielőtt mindenhol pontban 11 órakor magasba emelték a gyermekeket, egy körtáncot jártak a családok, ebben segítségül volt a Hétpróbás Néptánciskola. 

A villámcsődülettel, az úgynevezett flashmobbal pedig továbbra is az a cél, hogy felhívják a családok, a gyermekvállalás fontosságára a figyelmet. A tapasztalata szerint évről évre egyre többen csatlakoznak Békéscsabán ehhez az akcióhoz.

A rendezvény keretében egyébként ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal szintén várták a családokat. Továbbá fellépett a Maminbaba csapata is: vagyis több anyuka táncolt úgy, hogy közben egy hordozóban a hátán volt a gyermeke.

Így tett Nagybalázs-Trényi Krisztina is, aki kislányával, Maja Krisztinával érkezett. Elmondta, hogy a tánc jó egyrészt a babának, másrészt az anyukának. Ugyanis azzal, hogy ez idő alatt a hátán, a hordozóban van a gyermeke, erősíti a kötődést, a közöttük lévő kapcsolatot; emellett ő is mozoghat. Krisztina a táncos fellépés kapcsán hallott arról, hogy a rendezvény keretében magasba is emelik a gyermekeket, hogy megmutassák őket országnak, világnak, ehhez a programhoz ugyancsak szívesen csatlakozott.

Balázs Attila és Balázsné Peres Barbara kisfiaikkal, Gergővel és Botonddal vettek részt az eseményen. Barbara Botonddal szintén szerepet vállalt a táncban, erősítve a Maminbaba csapatát. Hozzátette, hogy az egész rendezvényt jó kikapcsolódási lehetőségnek, családi programnak ítélték, amellyel népszerűsíthetik egyrészt a hordozást, másrészt – a kicsik magasba emelésével – a családokat, a gyermekvállalást.

Herczegné Számel Annamária, a mozgalom békéscsabai vezetője elmondta: a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek. Ugyanis ma Magyarországon a fiatalok sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában