Kiállítás

2023.06.05. 09:05

Az újratelepülés háromszázadik évfordulójára készültek alkotások Mezőberényben

Mezőberény újratelepülésének 300. évfordulója alkalmából az Orlai ház idén februárban rajz- és alkotói pályázatot hirdetett gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztály számára. A nevezési határidőig, május 12-ig rengeteg alkotás érkezett be, amelyekből a közelmúltban kiállítás nyílt az Orlai házban.

P. G.

A tárlat június 30-ig tekinthető meg. Fotó: Orlai ház

Mint az intézmény Facebook oldalán írták, megnyitójában Körösi Mihály alpolgármester kifejtette, hogy élénk színeikkel az alkotók optimizmust sugallnak. Hozzátette, több korosztály, fiatalok és idősebbek is pályáztak, hogy megmutassák, milyen érzelmek fűzik a településhez. 

Az alkotásokat Bálint Anna, Papp Zoltán és Pócs József zsűrizte. 

A zsűri tagjaként Pócs József azt hangsúlyozta, nehéz dolguk volt, hiszen nagyon sok pályázat érkezett be különböző technikákkal elkészítve, így a kiállításra gazdag anyag gyűlt össze. Az Orlai ház tudósítása kitér arra, hogy a megnyitó után levetítették az általános iskola 8/e osztályának QR-kódon beküldött alkotását. 

Gyerek korosztályban negyven pályázó 53 alkotást, nagyrészt rajzot küldött be, első lett Kiss Felicia Leah, második helyen Pojendán Petra végzett, Eszenyi Réka a népes mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg. Somlyai Hanna különdíjban részesült.

Ifjúsági korosztályban az általános iskola diákjai kitettek magukért, kilenc alkotással pályáztak. Ezt a kategóriát Bíró Gina Krisztina és Hegyesi Boglárka Fanni nyerte meg, ők az iskola épületének makettjét készítették el. Benyovszki Zoé és Duna Laura végzett a második helyen, míg Fekete Bence Attila és Bánszki Zsombor harmadik lett.  Felnőttek öt munkát küldtek be, ebben a korosztályban a városi óvoda óvónői nyertek Czakó Boglárka és Barna Lajosné Takács Erzsébet előtt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában