Elismerés

2023.06.10. 09:46

Aranygyűrűt kaptak a mesterek a Békéscsabai Ipartestület taggyűlésén

A lakosság továbbra is vevő a jó szakemberek munkájára Békésben, Békéscsabán, ugyanakkor idősödik az iparosság, a mesterek átlagéletkora egyre magasabb. A megfelelő utánpótlás kinevelésében ők is közreműködnek, de azt tapasztalják, sokan pályaelhagyók lesznek, a könnyebb megélhetés reményében más területen igyekeznek elhelyezkedni. Többek között erről is szó esett a Békéscsabai Ipartestület minap tartott éves taggyűlésén békéscsabai székházukban.

Nyemcsok László, [email protected]

A mesterek negyvenéves szakmai munkájukat ismerték el, képünkön Molnár Sándor (balra), Lukoviczki György, Kertész János és Vandlik János. A fotóról hiányzik Purcsi György.

Fotó: Bencsik Ádám

A rendezvényen Lukoviczky György elnök, központifűtés-, gázvezeték- és -készülék-, vízvezeték­szerelő mester, az év Békés Megyei Kézműves Vállalkozója díj kitüntetettje elmondta, továbbra is fellépnek az iparosok érdekképviseleteként, és tagjaik igényeit, javaslatait továbbítják az illetékes fórumokhoz.

A taggyűlésen az elnöktől negyvenéves (vagy már ennél több) kisipari-vállalkozói munkájának elismeréséül aranygyűrűt vehetett át Kertész János autó-, Purcsi György hűtőgépszerelő mester, Molnár Sándor férfi szabó-, valamint Vandlik János víz-, gáz-, fűtésszerelő mester, épületgépész.

– Mindegyikük megbecsült szakember, nagy tapasztalattal, szakmai tudással rendelkezik – hangsúlyozta Lukoviczky György. – Példájuk, életpályájuk is igazolja, hogy a jó iparosokra továbbra is szükség van. Ugyanakkor a lakosság jó része kétszer is meggondol manapság egy-egy felújítást, korszerűsítést az anyagi helyzete miatt, sokan csak a kisebb javításokra, a működőképesség biztosítására költenek.

Az elnök kiemelte, ettől függetlenül minden munkának örülnek, és becsülettel, megbízhatóan, a lakosság megelégedésére dolgoznak.

 – Én még Nováky Lászlótól, aki több mint 60 esztendeig dolgozott kályhás mesterként, tanultam meg, hogy a legnagyobb reklám a jól elvégzett munka. Azt vallotta: egy jó munka tízet hoz, egy rossz százat visz – emelte ki Lukoviczky György. Hozzátette, a Békéscsabai Ipartestületnek több mint száz tagja van, szerencsére néhány fiatallal is bővültek, de sokan távoznak is közülünk, az ő emlékük előtt adóztak néma főhajtással a taggyűlésen.

Az utánpótlás biztosításával kapcsolatban az elnök elmondta, egyre több szülő biztatja arra gyermekét, gyermekeit, hogy tanuljanak ki egy szakmát, mert az aranyat ér. Bármi is történik életében, ahhoz mindig visszatérhet, visszanyúlhat az ember. Ha szívvel-lékkel végzi munkáját egy iparos, boldogulni tud szakmájában, biztos megélhetést biztosíthat magának, nyújthat családjának.

– Igyekszünk jelen lenni a város, a vámegye közéletében, több tagunk nemcsak gyakorlati oktatást nyújt, hanem vizsgáztat is szakmunkásokat – hangsúlyozta az elnök. – Ugyanakkor szinte az összes építőipari szakmát felsorolhatnám kőművestől a bádogosig, ácstól a lakatosig, a hegesztőig, szobafestőtől a gépészig, ahol komoly hiány mutatkozik szakemberekből. Holott lassan 45 éves iparos múlttal vallom, hogy tisztességes munkával a kétkezi szakmákban a megyében is lehet egzisztenciát teremteni, karriert építeni. Persze, ez nem megy egyik pillanatról a másikra, a legfontosabb pedig, hogy az ember jól érezze magát a szakmájában.

Békéscsabán a Kossuth téri Iparosok Háza szimbolikus épület, 1927-ben adták át. Évekkel ezelőtt rendbe hozták a külső homlokzatot, sort kerítettek az ablakok cseréjére. Minderre pályázaton pénzt nyertek a békéscsabai önkormányzattól is.

– Kiváló a kapcsolatunk a Kós Károly tagiskolával, az együttműködésnek, a gyakorlati tanulóképzésnek is része volt, hogy bevontuk a munkákba a jövő szakmunkásait – magyarázta Lukoviczky György. – Az ipartestület tagjai és az azon kívüli kívüli mesterek – kőművesektől a villanyszerelőkig, bádogosoktól a festőkig – is hozzájárultak munkájukkal ahhoz, hogy korhű megjelenésében illeszkedjen környezetébe az épület.

Az elnök hozzátette, reméli, a jövőben is élettel lesz teli a ház, bár a hajdani 1400–1500 fős tagságról csak álmodni lehet.

– Egykoron annyi szekérfuvarozó volt tagja az ipartestületnek, mint most a teljes létszámunk – ecsetelte Lukoviczky György. – Teknővájó, harisnya-szemfelszedő, szerszámnyélkészítő, esernyőjavító mesterek is dolgoztak a városban, szolgálták ki a lakossági igényeket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában