Beol podcast

2023.06.10. 15:45

Aki a sűrű fillér elvét vallja – a Beol podcast vendége Lisztóczki Kornél

Sikeres vállalkozók Békésben című sorozatunk vendége Lisztóczki Kornél békéscsabai vállalkozó, aki világéletében a kereskedelemben dolgozott, de tíz éve állt a saját lábára. Egy Nemzeti Dohánybolt működtetésével kezdett a Kazinczy-lakótelepen, majd rá pár évre nyitotta meg az Andrássy úton a Sweet Drink Diszkontot. Mindkét üzlet, miként a raktár is egyre bővült. A Covid idején is talpon maradtak, sőt, nőtt a forgalmuk.

Nyemcsok László

Lisztóczki Kornél

Lisztóczki Kornél kiemelte, a kereskedői vénát szüleitől örökölte, édesapja például a város egyik legismertebb hentese volt, saját üzletet működtetett. Édesanyja a Centrum Áruházban dolgozott, majd beállt a húsboltban a pult mögé.

– Szakács lettem, nem hentes, de ma is szét tudok kapni egy félsertést – mondta nevetve a vállalkozó. – A békéscsabai Keriben én számítottam a legöregebb diáknak, mert a hároméves szakmunkásképző utána négyéves vendéglátóipari középiskolát is végigjártam. Rendszerinformatikát és pénzügy-számívitelt is tanultam, aztán belekóstoltam a multik világába, mint polcfeltöltő. Levesporokkal, leveskockákkal jártam a boltokat Békésben, rendeztem el az árut a polcokon.

Aztán jött egy lehetőség, hogy a Dr. Oetkernél területi képviselő legyen: céges telefon, céges autó, de rengeteg munka. Dolgozott a Törley Pezsgőnél, a Bacardinál, majd megismerte feleségét, aki szintén a multik világából jött. Azt mondta férjének, nézelődjenek, szakadjanak ki a multik világából, valami saját üzletet hozzanak létre. Kapóra jött a Nemzeti Dohányboltok működtetésére kiírt pályázat, egyet elnyertek.

– Egyszerre örültünk, lepődtünk és ijedtünk meg, hiszen fogalmunk sem volt, hogy miből, hogyan rendezzük be, üzemeltetjük. Hitelt vettünk fel, helyiséget béreltünk, de ez sem ment könnyen – magyarázta. – Azt a helyiséget, amit kinéztem, lecsapták a kezemről. Bringára ültem, és keringtem a városban, hogy hol találok kiadó. megfelelő ingatlant. Végül a Kazinczy-lakótelepen kötöttem ki, a zöldséges éppen akkor költözött el onnan.

Kornél napi tizenkét-tizenhat órát húzott le, később mégis azt látta a nejével együtt, hogy egy dohányboltra nem építhetik a család megélhetését. Háztartási és vegyiáru üzletben gondolkoztak, de aztán italdiszkont lett belőle, ugyanis a dohánybolt révén adott volt egy italbeszállító partneri kör. Érdekesség, hogy azt az üzletet bérelték ki, ami a trafiknál nem sikerült.

Az italkereskedelem sem volt az elejétől fáklyás menet, valami különlegeset kellett kitalálni.

 

– Amit a szüleim vállalkozói mivoltából megtanultam: jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint – emelte ki a vállalkozó. 

 

– Emellett néhány italféleségnél arra törekedtem, hogy nálunk legyen a legnagyobb fajtaválaszték Békésben. Az is sokat jelentett, hogy hosszú nyitva tartással dolgozunk a kezdetektől.

A felesége biztosítja a családi hátteret

A sikeres vállalkozás működtetéséhez Kornél szerint elengedhetetlen a biztos családi háttér, ami nála ezt főként a felesége jelenti.

– Bármennyi időt tölthetek a vállalkozásokkal, tudom, hogy otthon minden rendben van – ecsetelte. – A munkaszeretet és az emberismeret is fontos a kereskedelemben, nálam hozzájön még a jó „beszélőkém”, bármennyi ideig tudok beszélni. Ugyanakkor vallom, néma leventeként kiszolgálni lehet, de értékesíteni nem. Derűlátóan, mosolyogva végzem a munkámat, szerintem ez az életszemléletem kihat másokra is.

Lisztóczki Kornél kiemelte, három évig egy fillért nem vett ki a vállalkozásából, és öt év után ment el először egy hét szabadságra. Hangsúlyozta bővülni több üzlettel nem akar, a jelenlegiek fedezik szükségleteiket. Már több időt szeretne tölteni a két kisebb gyermekével, hogy lássa őket felnőni, és ne csak hétvégi apuka legyen, mint a már 24 éves lányánál volt.               

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában