2023.06.23. 21:43
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. június 23.
A péntek sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-minden történt 2023. június 23-án.
Fotó: Shutterstock
A Szegedi Fellebviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként az apósát fagyálló folyadékkal megmérgező szentesi férfi büntetésének súlyosítását indítványozta. A Gyulai Törvényszék az elkövetőt előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Közel ezer hátrányos helyzetű embert vontak be a programokba és mintegy félezret juttattak álláshoz az úgynevezett paktumprojekt révén, amellyel javították Békéscsaba és térsége foglalkoztatási helyzetét.
Kiemelt dicséretben részesítették Belicza Áron és Kovács Gyöngyi Márta „Számítógépes látás a mikrobiológiában” című innovációs elképzelését a közelmúltban megtartott, 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián. A magánéletben egy párt alkotó fiatalok egy olyan eszközt fejlesztettek ki, amely jelenlegi fő funkcióját tekintve felfogható egy valós idejű mikroszkopikus élőlény-határozóként is, ami lehetővé teszi, hogy a tanulók és az érdeklődők önállóan és egyszerűbben fedezhessék fel a mikroszkopikus világot.
Ötven új BMW 1250 RT motorkerékpár segíti a rendőrséget a szolgálatellátásban országosan. Két motort a minap átvett, és használ is már a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A járműveket a rendőrség közbeszerzési eljárás keretében vásárolta.
A meteorológiai előrejelzések szerint péntek késő délután viharossá válik az időjárás, erős szélre, jégesőre, felhőszakadásra is lehet számítani.
Megkezdődött a 300 év – 300 kilométer elnevezésű, másfél napon át tartó ünnepi futás pénteken délben Mezőberényben. A Madarász Lovastanyáról rajtoló és ott is „célba érő” eseménnyel Mezőberény újratelepítésének háromszázadik évfordulója előtt tisztelegnek.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn részt vesz a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - kormányfőinek csúcstalálkozóján Pozsonyban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
Rosszkedvére, rossz álmára hivatkozott az a férfi, aki egy ártatlan kisállatot rugdosott és taposott halálra.