Testületi ülés

2023.05.02. 16:43

Új házakat építhetnek Békésen

P. G.

Kálmán Tibor Fotó: Gazsó János

Békés Egy TOP Plusz pályázaton elnyert támogatás segítségével újabb hét kertes házat építhet a békési önkormányzat – jelentette be a helyi képviselő-testület legutóbbi ülése után megtartott sajtótájékoztatón Kálmán Tibor. Békés polgármestere elmondta, hogy leendő beruházás kapcsán áttekintették az önkormányzat tulajdonában lévő telkeket, amelynek során kiderült, hogy legalább három telek megvásárlására még szükség lesz a bérházak megépítéséhez. A képviselő-testület ezért felhatalmazást adott számára az ingatlanok megvásárlására.

A városvezető egy másik lakhatást segítő programra is kitért. Mint kifejtette, az Esélyt a fiataloknak – Békés Város ifjúságsegítő programja” című pályázat keretében a testület már már döntött 16, a korosztály számára fenntartott lakás betöltéséről. Ugyanakkor három ingatlan még üresen áll a projekt keretében, éppen ezért arra ismételt pályázatot írnak ki. A program keretében 18-35 év közötti fiatalokat segítenek olyan módon, hogy a lakásokért a bérleti díjat nem kell fizetni, a rezsit ellenben igen, viszont a kedvező lehetőség kapcsán lakáscélú megtakarítással kell rendelkeznie a bérlőknek.

Kálmán Tibor beszámolt arról, hogy nemrég folytatódott az energia-beszerzési pályázatuk, aminek keretében mind a földgázra, mind az elektromos áramra árajánlatokat kértek a szolgáltatóktól. Erre azért volt szükség, mert a jelenlegi szerződések októberben, illetve decemberben lejárnak. A polgármester elmondta, a földgázra érkezett ajánlat megfelel az előzetes kalkulációknak, az áram beszerzés esetében azonban annál magasabb árajánlat érkezett, éppen ezért utóbbi szerződést nem írják alá, hanem új beszerzés keretében olcsóbb árat igyekeznek elérni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában