JóPálya

2023.05.11. 16:20

Súlyt saccoltak, papírból készítettek egészséges ételeket a csabai versenyen

Tíz általános iskolás csapat mérte össze tudását, ügyességét, kreativitását a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett JóPálya vetélkedő döntőjén, amelynek csütörtökön a békéscsabai Liget Ifjúsági Tér adott otthont. A verseny során a szakmákra, a szakmatanulásra hívták fel a fiatalok figyelmét játékos formában.

Licska Balázs, [email protected]

Az egyik leglátványosabb feladat az volt, amikor jelképesen egészséges ételeket készítettek papírból

Fotó: Bencsik Ádám

Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara osztályvezetője elmondta, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával szervezte meg a kamara a vetélkedőt, amelyre a vármegyéből összesen 54 általános iskolás, 6-7. osztályos háromtagú csapat nevezett. Az első fordulóban megadott anyag alapján tesztfeladatok vártak a fiatalokra, a másodikban pedig egy pályaorientációs társasjátékot terveztek.

A két fordulót követően, a pontszámok alapján legjobb tíz egylet jutott be a csütörtöki döntőbe – Tótkomlóstól Békéscsabáig –, ahol tíz interaktív feladattal találkoztak. Hangsúlyozta: nem kellett előzetesen készülniük a diákoknak, a tapasztalataikra, előtanulmányaikra építettek: matematikai, szövegértési, logikai készségeikre, kreativitásukra és kézügyességükre.

Hozzátette, a tematikus vetélkedő során a szakmákra, a szakmatanulásra, a munkára igyekeztek ráirányítani a tanulók figyelmét, hogy érdemes a továbbtanulás gondolatával nyolcadik osztály előtt is foglalkozni. Nem csak a kétkezi szakmákról esett szó a verseny folyamán, olyanokról is, amelyekhez szükség van diplomára, egyetemi, főiskolai végzettségre.

A szervezők csütörtökön rengeteg izgalmas feladatot adtak a fiataloknak. A diákok például gombot varrtak, szavakat kerestek, építkeztek, szakmákat és használatos eszközöket ismertek fel. De saccoltak is mindenféle segédeszköz nélkül távolságot, súlyt, hosszúságot, darabszámot és űrtartalmat: azaz kimértek 20 dekagramm sót, levágtak spárgából 76 centimétert, 1,1 deciliter vizet öntöttek egy pohárba, megtippelték, hány gémkapocs van egy borítékban. Emellett kirakóztak, activityztek, papírból munkaruhát készítettek.

Az egyik leglátványosabb feladat az volt, amikor különféle papírok, ragasztó és madzag segítségével „egészséges” tányérokat alkottak. A papírokat csak tépegethették, és így készítettek jelképesen egészséges ételeket. A csapatok azt is megmondták a végén, hogy mit szolgáltak fel, és hogy az mitől egészséges; halnak mindenképpen szerepelnie kellett a tányéron.

A Dobozi Általános Iskola pedagógusa, Futakiné Debreczeni Ilona két csapatot hozott a békéscsabai döntőre, az egyiket ő, a másikat Péliné Eszenyi Hajnalka készítette fel. Szerinte a vetélkedő nagy segítséget jelent a diákok pályaválasztásában. Hiszen a fiatalok a felkészülés során és a finálé előtti fordulókban olyan szakmákkal is találkoztak, amilyenekről előzetesen nem vagy csak keveset hallottak. A kisfilmek révén választ kaphattak az őket leginkább foglalkoztató kérdésekre, például, hogy meg lehet-e élni az adott szakmából. A társasjáték-készítést is élvezték: egy olyat készítettek, amely során különféle szakmák kellékeit gyűjtik be a játékosok. Úgy véli, a döntőben is jó, ötletes, számára is inspiráló feladatokkal várták a fiatalokat.

A vetélkedőn első helyezést ért el a Belső Építészek csapata a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskolából, második lett a Berényi hősök harisnyában nevet viselő gárda a Mezőberényi Általános Iskolából, harmadik pedig a Pindúr Pandúrok egylete szintén az Erzsébethelyi Általános Iskolából.

Élvezték a versenyt a fiatalok

Élvezték a versenyt a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola tanulói, mint fogalmaztak, érdekes feladatokkal találkoztak. Piszter Rebeka, Zahorán Noémi és Soós Petra elmondták, leginkább az tetszett nekik, amikor egészséges tányért kellett készíteniük. Salátát, halat, citromot, magvakat, valamint tyúkhúrt szolgáltak fel. Hozzátették, előzetesen nem igazán készültek a vetélkedőre, de a korábbi fordulókban, sőt a döntőn is sok friss információval gazdagodtak. Felkészítő pedagógusok, Hrabovszki Katalin elmondta: a társasjáték készítését is nagyon szerették a fiatalok, saját ötlet alapján alkottak játékot, nem másoltak. Rebeka zongoratanárnak, Petra lakberendezőnek készül a jelenlegi tervei szerint, Noémi pedig egyelőre nem döntötte el, hogy mi lesz, ha nagy lesz.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában