Jeles évforduló

2023.05.28. 09:45

Megünnepelték, hogy 140 éves lett a posta Medgyesegyházán - galériával

A postai szolgáltatás 140 éves lett Medgyesegyházán: az évfordulóról és a helyi posta máig ívelő történetéről emlékeztek meg péntek délután a Civilek Házában.

Nagy Szilvia; [email protected]

A legfiatalabb korosztály képviselői is emlékeztek. Fotó:

Fotó: Lovászi József (dapta.hu)

Sütő Mária Márta alpolgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az ünnepségre összegyűlt nyugdíjas és mai medgyesi postásokat. Elmondta, nagyon büszke arra, hogy a városnak ilyen múltra visszatekintő postája van. Felidézte a posta történetének jeles fordulópontjait, és azt, hogy a város lakói bizalommal és megbecsüléssel vannak a postás dolgozók iránt, akiknek munkáját, szolgálatkészségét az önkormányzat is nagyra értékeli. „Isten éltesse a Postát sokáig” – zárta köszöntőjét.

A Magyar Posta kelet-magyarországi területi igazgatósága képviseletében Rózsa Ildikó osztályvezető is elismerését fejezte ki a helyi posta alkalmazottainak, hiszen értékesítési teljesítményük alapján országos első helyezést értek el a hasonló kategóriájú posták versenyében. Mint mondta, ez is igazolja, hogy az itt élők bizalommal vannak a postások és a Magyar Posta által nyújtott pénzügyi-, megtakarítási-, biztosítási szolgáltatások iránt. A bizalom mellett kiemelte azt is, hogy folyamatos a technikai átalakulás. Nemrég például elektromos rásegítésű kerékpárokkal látták el a kézbesítőket.

Tóth László mutatta be a posta-és bélyegtörténeti kiállítást. Fotó: Lovászi József (dapta.hu)

A Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány posta- és bélyegtörténeti kiállítást hozott az ünnepségre, aminek érdekességeit Tóth László, az alapítvány kuratóriumi elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Külön is kiemelte a Kass János grafikusművész bélyegeiből és bélyegterveiből készült összeállítást, ami nem csak a kész bélyegeket, hanem az alkotói folyamatot is érzékelteti, például azt, miként készített a művész a hatalmas Feszty-körképből néhány négyzet-centiméteres bélyeget („elefántból egeret” – ahogy a művész írta). Végezetül megemlítette, hogy Medgyesegyháza több évfordulót is ünnepelhet idén: 140 éve nyílt posta a vasútállomáson, majd 125 éve vált le a vasútállomásról, és költözött át a községbe, a település pedig 130 éve lett önálló község, és vette fel a Medgyes-Egyháza nevet.

Az ünnepség végén természetesen nem maradhatott el a posta 140 éves „szülinap tortája” sem. Elfogyasztása közben sok-sok közös emléket idéztek fel a jelenlévők.

Már az 1700-as években postakocsi-állomás működött Medgyes pusztán

A mai Medgyesegyháza elődjét 1881-1894 között csabai szlovák telepesek alapították, a korábban szinte lakatlan Medgyes pusztán, ami kincstári tulajdonban volt, közigazgatási szempontból pedig Medgyes-Bodzás külterületéhez tartozott. Forgalmas helynek bizonyult; hat útvonal találkozott itt, melyek Gyula, Arad, Temesvár, Makó, Szentes, Vásárhely irányába tartottak. Helytörténeti kutatások szerint az 1700-as évek második felében már postakocsi-állomás és vendégfogadó épült itt; a postakocsi-állomáshoz nyitott kocsiszínt és a váltólovak részére hat ló befogadására alkalmas istállót építettek. Karsai Mihály történeti kötetében megemlíti, hogy a Medgyes pusztai fogadóban még Mária-Terézia is megszállt. Forgalmas hely lett a főtér, ahol népes heti vásárokat tartottak. Új mérföldkövet jelentett, amikor 1883-ban megépült a Mezőhegyes-Kétegyháza vasútvonal, aminek épp Megyes pusztán épített a vasúttársaság állomást. 

A vasút fokozatosan feleslegessé tette a lovas postakocsikat, idővel megszűnt a postakocsi-állomás jelentősége, viszint postára egyre nagyobb szüksége volt a dinamikusan fejlődő településnek. A szolgáltatást gyorsan meg is kapta a község, méghozzá az akkori időkben leggyorsabbnak számító hírközlési technika formájában. Az állomáson 1883-ban vasútüzemi távírda nyílt – ez tekinthető a medgyesegyházi távközlési és postai szolgáltatások kezdetének –, amit bárki igénybe vehetett. A következő év elején a vasútállomáson pályaudvari postahivatal lépett működésbe. A táviratok és postai küldemények kezeléséről a mindenkori állomásfőnök gondoskodtak. Végül 1893-ban  átnevezték a települést Medgyes-Egyházára: önálló kisközség lett; a korábban Medgyes-Bodzás nevét viselő Megyes pusztai vasútállomás és az ott működő postahivatal is megkapta a Medgyes-Egyháza elnevezést. A pályaudvari posta forgalma megnövekedett, a postahivatalt a nagyváradi Magyar Királyi Postaigazgatóság áthelyezte Medgyes-Egyháza községbe. A községi postahivatal 1896-ban telefonközpontot kapott, a postahivatalt is bekötötték a távíróhálózatba. 

A posta hosszabb-rövidebb ideig működött a Luther utcában, a Damjanich utcában és a Barabás-háznak nevezett épületben. Mai helyén, Kossuth téren 1954 óta van. Hivatalát 1950 előtt postamesterek üzemeltették, majd beolvadtak az állami postaszervezetbe, s a postamestereket fiókpostavezetővé vagy postahivatal-vezetővé minősítették át, állami alkalmazottak lettek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában