Szívügye volt

2023.05.31. 19:45

Megalapozta a békéscsabai repülést és pilótaképzést: Nattán Istvánra emlékeztek

A hazai aviatika jeles békéscsabai személyiségére, Nattán István okleveles gépészmérnökre emlékeztek szerdán az Eötvös utca 4. szám alatt. A szakember ebben a házban élt, és itt tervezte meg Békés megye első vitorlázó repülőgépét, a Csaba vezért 1934-ben. A tervek alapján csapatával Leel-Ősy Albert Luther utcai asztalosműhelyében építették meg a légi járgányt, amely 1935-ben sikeres rajtot is vett a felsővégi legelőn, a mai repülőtér területén.

Licska Balázs, [email protected]

Kovács Bertalan mondott beszédet, mellette Nattán István lánya, Borpatakiné Nattán Mária Alice. Fotó: Bencsik Ádám

A mai világban természetes, hogy repülőgépen ülve néhány óra alatt át lehet kelni egyik kontinensről a másikra. Ilyenkor ritkán jut bárki eszébe az a rengeteg küzdelem, amelynek hála a mai ember megélheti ezt a csodát – kezdte beszédét Kovács Bertalan. A Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület elnöke elmondta, a repüléshez kapcsolódó egyik legfontosabb mérföldkő a Wright fivérek 1903-as kísérlete volt. Bár akkor egy percet sem volt a gép a levegőben, sejteni lehetett a repülésben rejlő lehetőségeket, és itthon is megjelentek az aviatika úttörői.

Az első világháború idején a repülőgépek fejlesztése ugyancsak felgyorsult, a repülés külön haderőnemmé vált. A békeszerződések azonban a vesztesek közé sorolt országokban, így Magyarországon is megtiltották a különböző fegyverek, beleértve a repülőgépek alkalmazását, birtoklását. A megszállottak azonban ezt nem fogadták el, motoros gépek hiányában a pilótaképzésre más megoldást kerestek. Így került előtérbe a motor nélküli siklórepülés.

Idézte Machalek Istvánt, aki Békés kék egén című művében azt írta, hogy a 30-as években senki sem tett annyit a békéscsabai repülés ügyéért, mint az 1902-ben, azaz 121 éve született Nattán István. A szakember műegyetemi évei alatt szeretett bele a repülésbe, és gépészmérnökként nemcsak a repülés, hanem a repülőgép-építés is foglalkoztatta. 1928-ban nyitott irodát Békéscsabán, és itt tervezte meg a Csaba vezért. Annak megépítése után, a felsővégi legelőn gumikötél-indítású siklórepüléseivel beírta nevét a hazai repülés történetébe.

Nattán István szívügye volt, hogy biztosítsa a magyar aviatika fejlődését, kiemelt jelentőséget tulajdonított a repülés iránt érdeklődő fiatalok képzésének. Felismerte, hogy repülőmodellezéssel lehet motiválttá tenni az ifjúságot, ezért a Körösvidék című lapban repülőmodell-építő rovatot indított, a cikkekben pedig a fiatalok számára is érthető repüléselméleti és építési tanácsokat adott. Ugyanebben a lapban repülésről szóló sorozatot szintén indított, kiemelten foglalkozott a vitorlázórepüléssel.

Kovács Bertalan aláhúzta: Nattán István tevékenységének hála Békéscsaba bekerült azon kevés városok közé, ahol a Magyar Aero Szövetség engedélyezte a kezdő pilóták kiképzését. A Magyar Országos Véderő Egylet békéscsabai kultúr- és sportegyesületében létrehozott repülőszakosztályt vezette, ez idő alatt indult meg Békéscsabán a siklógépek építése, valamint a képzés.

Az egyesület elnöke hozzátette, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, és így járt a szakember is. Bár kedvtelésből, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül dolgozott, hogy meghonosítsa a repülést a városban, a szakosztálytársai igaztalan vádaskodásai miatt úgy döntött, hogy lemond a tisztségéről – nem sokkal később szét is esett a szakosztály. Kovács Bertalan elnök aláhúzta: elvitathatatlan, hogy Nattán István mérnöki tudása, repülés iránti elhivatottsága volt az, ami annak idején a békéscsabai repülést és pilótaképzést megalapozta.

Megkoszorúzták az emléktáblát

A szerdai rendezvényen részt vett Nattán István lánya, Borpatakiné Nattán Mária Alice is, aki köszönetet mondott, hogy 2016 óta – amikor állították az emléktáblát az Eötvös utcában – minden évben megemlékeznek az édesapjára.

Az emléktáblát többen megkoszorúzták, így az önkormányzat képviseletében Varga Tamás alpolgármester, a család nevében Borpatakiné Nattán Mária Alice, valamint a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület színeiben Kovács Bertalan elnök.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában