Expedíció

2023.05.25. 17:29

Még nincsenek új információk Suhajda Szilárdról

Egyelőre még mindig nincsen semmilyen konkrét információ a békéscsabai kötődésű hegymászóról, Suhajda Szilárdról, aki a világ legmagasabb pontja, a Mount Everest megmászására indult.

P. G.

Suhajda Szilárd oxigénpalack és külső segítség nélkül vágott neki a csúcs megmászásának.

Suhajda Szilárd oxigénpalack és külső segítség nélkül vágott neki a csúcs megmászásának. A közösségi oldalán szerdán délelőtt megjelent bejegyzés szerint jól érezte magát, és úgy látta, képes felérni a csúcsra, onnan pedig biztonságosan leereszkedni a legmagasabban fekvő, négyes táborba. Ekkor már a halálzónák nevezett magasságban, 8700 méteren járt.

GPS-nyomkövetőjéről azonban magyar idő szerint szerda délután háromnegyed négy óta nem érkezett jel, akkor 50 méterre volt a csúcstól. Ottani, nepáli idő szerint viszonylag későn lehetett nagyon magasan.

Egy több mászóból és hat serpából álló csapat helyi idő szerint szerdán este indult el a négyes táborból, és a nepáli idő szerint csütörtökön délelőtt érte el a csúcsot. Tudták, hogy Suhajda Szilárd eltűnt, kifejezetten keresték is mászás közben, igaz a felfelé úton még sötét volt, így nem biztos, hogy észrevehették. Két serpa szintén felment a 4-es táborba, hogy megvárják őt, illetve, hogy átnézzék az ott felállított sátrakat, de Szilárdot ők sem találták meg. Serpák ugyanakkor láttak a négyes tábor fölött vélhetően egy emberi alakot.

– Ez még nem biztos ez a hír, most a megerősítését várjuk. Ennek kapcsán a mi ügynökségünktől mozgósítottak további serpákat, akik felmennek a négyes táborba, illetve azt gondolom, hogy el fognak indulni az alak irányába, hogy megbizonyosodjanak róla, ott tényleg egy ember van. Ha valóban egy emberi alakot látnak, akkor az Suhajda Szilárd lesz, mert rajta kívül nem sokan mozognak a hegyen – mondta csütörtökön, magyar idő szerint még délelőtt Legindi Tímea, Szilárd felesége az M1 híradónak.
Egyelőre még semmilyen információ nem került nyilvánosságra arról, hogy valóban Suhajda Szilárdot látták-e a serpák, és közben Nepálban újra besötétedett. 
A békéscsabai kötődésű fiatalember az elmúlt években megmászta a világ második legmagasabb, egyben egyik legveszélyesebbnek tartott csúcsát, a K2-t, tavaly pedig a negyedik legmagasabb csúcsra, a Lhoce-ra jutott fel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában