Segítség

2023.05.04. 19:34

Futásból szerezhet be félautomata defibrillátort a békési tűzoltóság

Félmillió forintos adományt nyújtott át jelképesen a Békési Fiatalokért Egyesület és a Békési Diákok Atlétikai Clubja a Békési Önkormányzati Tűzoltóságnak csütörtökön délután. Az összeg segítségével egy félautomata defibrillátort szerez majd be a szervezet.

P. G.

A félmilliós adományt csütörtökön adták át. Fotó: Bencsik Ádám

Serfecz Dávid, a Békési Fiatalokért Egyesület elnöke elmondta, a közelmúltban rendezett III. Körös-körül Jótékonysági Futóverseny bevételéből 500 ezer forintot adtak át az önkormányzati tűzoltóság számára, hogy az összeggel segítsék egy félautomata defibrillátor beszerzését.

– Ebben az évben is egy mentalitásban hozzánk közel álló szervezetet támogattunk. Az életmentést különösen fontosnak tartjuk, de szurkolunk azért is, hogy a defibrillátorra minél kevesebbszer legyen majd szükség – fogalmazott.

Veres Zsolt, a Békési Diákok Atlétikai Clubja alelnöke elmondta, Rácz András és Kis-Kovács Károly kollégájával, illetve a club nagyobb tanítványaival Serfecz Dávidék kérésére örömmel vállaltak részt a verseny lebonyolításában, illetve fiatalabb diákjaik különböző távokon részt is vettek a megmérettetésen. 

– A céllal, a tűzoltók támogatásának nemes céljával is teljesen azonosulni tudunk – fogalmazott.

Araczki Zsolt, a Békési Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka kiemelte, szervezetüknek az egészségügyi feladatok ellátása nem tartozik az alaptevékenységeik közé, de nem egyszer előfordult, és a jövőben is előfordulhat, hogy először érkeznek olyan helyszínre, ahol szükség lehet a készülékre. A félautomata defibrillátor mintegy 700 ezer forintba kerül, a még szükséges 200 ezer forintot adományokból finanszírozzák majd. Az eszközt a következő közel egy hónapban szereznék be, amit egy képzés után felhelyeznek majd a tűzoltó autóra.

Kálmán Tibor, Békés polgármestere, az önkormányzati tűzoltóság elnöke, aki maga is részt vett a jótékonysági futáson, elmondta, egy nagyon hasznos eszközzel bővülhet az önkormányzati tűzoltóság eszközállománya. 

– Bízunk benne, hogy minél kevesebbszer lesz rá szükség – tette hozzá. Kitért arra, hogy a Békési Fiatalokért Egyesület már harmadik alkalommal szervezett a Békési Diákok Atlétikai Clubjával együttműködésben olyan közösségi sportrendezvényt, amelynek bevételéből másokat, más embereket, szervezeteket segítenek.

– Példaértékű tevékenység ez napjainkban – hangsúlyozta.

Budás-Budai Tünde, a Békési Fiatalokért Egyesület alelnöke kérdésünkre elmondta, az elmúlt években, a csütörtöki eseménnyel együtt több mint másfél millió forintot adtak át különböző békési szervezeteknek jótékonysági célokra. Emellett úgynevezett Hátizsák Programjukkal rászoruló családok gyermekeit segítik a tanévkezdésben 2019 óta, minden évben 100-100 ezer forint értékben, illetve csokigyűjtő akciójuk szintén a nehéz helyzetben élőket támogatja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában